Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)
Az Amerikai Magyar Református Egyház
Gyülekezetünk asszonyai jó nevet szereztek maguknak és jelentős anyagi bevételt az egyház számára száraztészta és sütemény készítésével. Bazárainkon pedig a magyar népművészetet propagálják, eladásra kerülő kézimunkázott darabokkal. A használt-holmi vásárokkal kettős szolgálatot végez Nőegyletünk: a rászorulóknak fillérekért nyújtanak használati tárgyakat, a bevétel pedig gyülekezeti szükségeikhez járul hozzá. Jelentős együttműködés a férfiak hurka-kolbász készítése is, erre 3—4 alkalommal kerül évente sor. Örömmel láttuk, hogy gyülekezetünk közösségét néhány új taggal is szaporította az Úr. Évforduló vacsoránkon, mely gyülekezetünk legjelentősebb társadalmi eseménye, a díszszónok Nagy György, windsori lelkész volt. Szerény lehetőségeink ellenére is növekedő részvétel és lelkitöltöttségű színvonalas program tette ünnepélyessé a gyülekezet fennállásának Főgondnok Török Ernő, algondnok Nagy Menyhért, pénztáros Pájer Gyula, jegyző Rácz Lajos. Presbiterek: Farkas Ferencz, Magyar Miklós, Vöröss József, Péter György, Péter János, Rouffer Mihály, Rauhoffer József. A „Lórántffy Zsuzsánna” Nőegylet elnöke Török Ernőné, alelnöke Pájer Diana, pénztárosa Schreindler Ilona, jegyzője Zolnay Margit. A templomépület címe: 1396 Elsmere Ave., Windsor, Ontario N8X 4G8 — telefon: (519) 256-1926. A lelkipásztor címe: 1683 Parent Ave., Windsor, Ontario N8X 4J9 — telefon: (519) 253-6075. íme, újra elérkezett a jelentéstétel, a számadás ideje. Ilyenkor úgy teszünk, mint a magyar szántó-vető: megállunk a barázda végén s hátranézve szemléljük meg a megtett utat. De aztán előre is nézünk és számba vesszük a feladatokat: mit kell még megtennünk. Persze, eközben nem feledkezünk meg az Ige figyelmeztetéséről se: „Ha Isten is akarja és élünk. ” Jelen számadásunknak különös hangsúlyt ad az a tény is, hogy egyházunk a tavalyi évben egy jelentős mérföldkőhöz érkezett: fennállásának 55. évfordulójához. A kanadai autógyártás fővárosának nevezett Windsorban 55 évvel ezelőtt, 1933-ban alakult meg — Isten ingyenvaló kegyelméből — a Független Magyar Református Egyház. Egyházunk maroknyi népe, az Úr Isten kegyelmének megindító csodáját látja abban, hogy a windsori Független Egyház, annyi viszontagság, nehézség, 13. évfordulóját. WINDSOR, ONT., CANADA Lelkipásztor: Nagy György 225