Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Az Amerikai Magyar Református Egyház

megpróbáltatás ellenére is, megtartatott, él és reménységgel néz a jövő elé. Egyházunk élete az elmúlt évben is folytatta kiegyensú­lyozott életét. Jelentős beruházások és visszhangos nagy ese­mények nem voltak. Az új év munkája így inkább a csendes lelki építés jegyében folyt le. A lélekszám: 80. A tavalyelőtti évhez viszonyítva sem nem nőtt, sem nem csökkent: stagnál. Számban is megmarad­tunk, lélekben-egyházszeretetben, buzgóságban is, de persze korban nem. Fut az idő fölöttünk, egyháztagjaink öregednek és sokunknak bizony már nehéz rendszeresen eljárni az istentisz­teletekre. Az öregség, betegség miatt asszonytestvéreink egyike­­másika — akik az elmúlt években aktívan kivették részüket az egyházi munkákból — elmaradoznak; helyükbe senki sem áll. így aztán egyre több nehézséget, fejtörést okoz az amúgy is ke­vés számú rendezvényeink (ebédek, kolbász-hurka készítés, stb.) lebonyolítása. Ezért tavaly már nem vállalhattuk a Carrousell (Kanadai Nemzetiségi Fesztivál) magyar képviseletét sem, pedig ezen a nagyszabású rendezvényen 12 éven át vettünk sikerrel részt. Most hosszasan lehetne értekezni arról, hogy hol vannak a fiatalok? Miért nincs utánpótlás? Vajon nem az-e a nagy baj, hogy kicsiny egyházunkban csak az „édes anyanyelven” folyik az igehirdetés, pedig azt már a másod-harmadgenerációsok nem értik. Vajon nem éppen ez riasztja el őket a templomba­­járástól? Nehéz kérdések ezek. A szekularizáció, a fiataloknak az egyházakkal szembeni közömbössége világjelenség. A szom­szédos Detroitban 42 római katolikus templomot zárat be Szoka érsek. Kanadában is napirenden van a protestáns vagy római katolikus templomok bezárása-megszüntetése, más templomok­kal való összevonása, éppen az utánpótlás hiánya és az egyház­tagság elöregedése miatt. Figyelem: többségében angolnyelvű templomokról van szó. Az angol bevezetése még nem oldja meg a kérdést. Egy — miénkhez hasonló — kis, „ethnic” egyház vonzóereje is kicsi. Az a kevés számú fiatal, aki ma még egyházi életben akar részt venni, ha elangolosodik, akkor valamelyik nagy, angol presbiteriánus vagy United Church of Canada templomhoz csatlakozik. A gyötrő kérdést inkább így kellene feltennünk: Hol vannak a magyarok? Szép számmal élnek a városban és környékén (kb. 4000-en), de 70—75% egyházakon kívül él. Legfeljebb rendez­vényekre, egyházi ebédekre járnak el és persze temetésekre. Beszervezésük az egyházba, szinte reménytelen vállalkozás. Csak egyetlen példa: szíves szóval, kedvesen hívogatja a lelkipásztor az egyháztól valamit vásárló fiatal párt. Hogyne 226

Next

/
Oldalképek
Tartalom