Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Dr. Vatai László: Az evangéliumi szabadság

egyház mérhetetlen vagyonát, s földi hatalmát ugyanúgy: a mil­lió holdon felüli birtokot, s a III. Ince-féle világi uralmat. „Az egyháznak ez a tényleges politikai hatalma ma már a múlté. De vajon a múlté-e az egyháznak az a törekvése, hogy lelki hatalmát — adott esetben — politikai célokra használja fel?" Semmilyen formában nem akarja visszaállítani a „keresztyén államot”, sem az államegyházat; bizonyságtevő gyülekezeteket akar a szeku­larizált világban. Semmilyen hivatalos egyház, történeti keresz­­tyénség önmagában nem üdvözít; csak a megbocsátás, szeretet, kegyelem viheti végbe ezt a csodát. Nem emberi erőfeszítésből, hanem egyedül Krisztus érdeméért. Minden egyház számára örökös követelmény a reformáció. Megkerülhetetlen parancs mind a közösségre, mind az egyénekre nézve: „ Valamely konk­rét helyzetben úgy cselekedjünk, ahogy Ő (Krisztus) cselekedne helyettünk. ” Ravasz a diktatúra legsötétebb éveiben világosságot gyújt és eligazít. Megszakítás nélkül. Ez a könyv csak néhány igehir­detését vette fel ebből a korszakából, közülük én is csak néhányra hivatkozom, de annak idején állandóan szóltak a prédikációi. Ravasz volt az abszolút bizonyságtevő a hitetlen és félelmetes világban, nemcsak világosságot gyújtott, hanem gyógyította is a sebeket, beszédei nyomán oszlott a sötétség és a félelem. Lelkigondozás volt minden igehirdetése. A dühöngő diktatúra nem tűrhette tovább a szószéken. Nem volt elég zsinat-elnöki és püspöki munkájától való megfosztása, az egyház közkatonájaként sem viselték el a Kálvin téri pulpi­tuson. Utóda, az új püspök közvetítette a diktatúra elmozdító parancsát. Ravasz csak néhány hónap múlva, ötven éves lelkészi jubileumán akart nyugdíjba menni, de nem engedték számára ezt a rövid időt sem. 1953. február 8-án prédikált utóljára akkori minőségében, istentisztelet végeztével bejelentette távo­zását. Emlékirata szerint, a gyülekezet egyszerre felállt, zokogva elénekelte a 90. zsoltárt, majd a himnuszt, Ravasz pedig el­mondta az áldást. Ezzel — egyelőre — végétért lelkipásztori működése. A forradalom és utána néhány hónap (1956-57) Ravasz László 1956 októberéig Leányfalun élt, utódai és a politikai hatalmak elzárták az egyháztól. Az év nyarán mégis megszólalt. Magyarországon foly le az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának esedékes gyűlése. Ravaszt politikai meggondolások miatt nem lehetett meggátolni, hogy ne talál­kozzon az őt kereső, világviszonylatban legfontosabb egyházi vezetőkkel. Ebből az alkalomból egy helyzetjelentést készített: 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom