Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)

Dr. Bertalan Imre: Megtartásra hivatott nép

gyár nyelvű római katolikus lelkészképzésnek a végét is jelenti. Készek a tervek, az államelnök legnagyobb helyeslésével, amikor csak Bukarestben lesz római katolikus papképzés és természetesen az az államnyelven, tehát románul történik majd. Itt „magasabb egyházpolitikai elvek” érvényesítéséről van szó, és akik azokat a döntéseket hozták Rómában, nyilván teljesen érzéketlenek az erdélyi katolikus magyarság ügyeiben, mintahogy teljesen elutasító állásponton állnak a csángók ügyében is. Már ma folyik az államilag támogatott románosítás intézmé­nyes politikája a katolikus egyházon belül. Kolozsváron négy ma­gyar plébánián máris vannak rendszeres misék román nyelven és a Magyarországtól elszakított részeken kétszáz — eredetileg ma­gyar — egyházközségben van már román nyelvű mise. Könnyes szemekkel, ott élő magyar katolikus papok mondották el, hogy ennek a sátáni műveletnek mi a módszere. Az egyik kolozsvári plébánián felvételre jelentkezett két évvel ezelőtt egy román. Arra hivatkozott, hogy ő eredetileg görög katolikus volt, mely egyházat 1948-ban beolvasztották az ortodox egyházba, de ő hisz a Pápa csalhatatlanságában és katolikus akar lenni. Hamarosan követte őt egy második és egy harmadik — ha­sonló storyval. Igen ám, de abban az egyházban csak magyar mise volt. Magasabb egyházi és keresztyén szempontok szerint, ezeknek az új egyháztagoknak minden joga megvan ahhoz, hogy anyanyelvükön dicsérjék az Istent. Néhány hónap múlva ennek a kívánságnak írásbeli beadvány formájában is kifejezést adtak. Hogy lehet ilyen kérést visszautasítani? Hiszen az államnyelvről volt szó. Ezzel a taktikával indult meg a katolikus egyházon belül a Ceausescu románosítás, amely majd a román nyelvű papkép­zésen keresztül Msgr. Robbu ama elképzelését próbálja megvaló­sítani, ami úgy hangzik, a katolikus egyház a ,,román hazafiság és az elmagyarosított lakosság visszarománosításának a hasznos eszközévé" lehet. Marosvásárhelyen hét erős magyar református egyház van. Már a nyolcadik is megvan több, mint harminc esztendeje: hét­ezer regisztrált taggal, lelkipásztorral, sőt már a pénz is régen együtt lenne, hogy a gyülekezet megépítse a templomát. Harminc éve nem sikerült templom-építési engedélyt kapniuk. Még ma sem épülhetett fel ez a nagyon szükséges templom. A baptisták alig vannak és Billy Graham látogatása óta már amerikai és állami segítséggel minden nehézség nélkül felépíthették szép és modem imaházukat. Miért? Mert ők kétnyelvűek: Ceausescu nevében a baptisták is a románosításnak a hasznos eszközei lehet­nek. 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom