Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)
Dr. Bertalan Imre: Megtartásra hivatott nép
Református papoknak állandó nehézségeik vannak, hogy úgynevezett „zárt városokban” tartózkodási engedélyt, „bulletint” kapjanak. A baptistáknak nincs ilyen nehézségük. Nem Billy Graham mondotta volt, hogy ő Romániában vallás szabadságot tapasztalt? A marosvásárhelyi baptista imaházban rendszeresen prédikálnak amerikai „testvérek”, amit aztán magyarra fordítanak, majd románra fordítanak. A református papokat pedig arra kényszerítik, alkalmasint megverik, ha amerikai magyar kollégáikkal kezet szorítanak, azt 24 órán belül jelentsék be a titkos szolgálatnak. Igehirdetésről szó sem lehet. Igaz, hogy mi semmiképpen sem dicsérhetjük meg Ceausescu Romániáját Billy Graham módján, hogy ott vallásszabadság van. Az is igaz, hogy 1987-ben Székelyudvarhelyen 250 magyar gyermeket konfirmáltak magyarul. Az is igaz, hogy a legtöbb helyen nagyon komoly és ígéretes ifjúsági munka folyik az erdélyi és a nagyváradi egyházkerületben — magyarul. Az is igaz, hogy csak kilenc hallgatót vettek fel a teológiára és négyszer annyi jelentkező volt. És talán tízszer annyi lett volna, ha egyáltalán értelmét látták volna a jelentkezésnek. De a kolozsvári református teológiát nem lehet elvinni Bukarestbe és ott a tanítás nyelve magyar marad. A konfirmáció is magyarul lesz és az ifjúsági munka is magyarul folyik. Míg mi itt kint állandó jelleggel és joggal támadjuk a megalkuvás és meghátrálás egyházpolitikáját, ugyanakkor a securitate belső tájékoztatása szerint a legveszedelmesebb ellenség mégiscsak a református egyház, mert azt semmiképpen nem lehet elrománosítani. Akárcsak a tizenhetedik és a tizennyolcadik században, ma is minden elesettségével és gyengeségével mégiscsak az utolsó végvára a magyar közösségi megmaradásnak a mi magyar református Sionunk. Itt és ott, tegnap és ma, s Istenben bízva mondjuk ki: holnap isi 53