Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)

Nt. Tőkés István: Én és ti (Erdélyi Szemmel és Füllel)

150 BETHLEN NAPTÁR tolások és a hamvasztások, a népegyházak és a “hitvallók”, a gyermekkeresztségek és a nagykorúaké, a palástos lelkipászto­rok és a palásttalanok, a színesekkel keveredettek és a fehérek. Ilyen pluralitás mellett létezik az a fegyelmezett egyházi élet, melynek fogalomköre lényegesen különbözik a kelet-európai, közelebbről az erdélyi változattól. Az ismételten hivatkozott szabadságnak megvannak a maga sajátos veszélyei is, amelye­ket (pl. a kábítószerek rombolása, a szabadosság stb.) igyekez­nek kiküszöbölni a gyülekezetekből. A szabadsággal járó ve­szélyek ellen azonban szabadon folyhat a küzdelem bármely egyházi (klerikális) vagy állami-társadalmi erőszak alkalmazá­sa nélkül. Bárcsak világszerte példát mutathatnának a Bethlen Naptár útján az amerikai jellegzetességek úgy, ahogyan ma­gukra vonták az erdélyi látogató figyelmét! Érdemes lenne ismertetni az otthoni egyházi életet is a jelen írás gondolatmenetében, hiszen a bevezetőtől eltekintve egyet­len szó sem hangzott el róla. Pedig sok szó esik az amerikai ma­gyarok köreiben a románokkal való kiegyensúlyozott, igazsá­gos és békés együttélés lehetőségéről. Ezt azonban mellőzöm, mivel nincs felhatalmazásom. Mindössze annyi a záró meg­jegyzésem: USA-beli és kanadai testvéreim adjanak hálát az Anyaszentegyház Urának a rájuk “bízott drága kincsért” és an­nak szolgálati lehetőségeiért (2. Tim. 1:14), s vigyázzanak — mint erősebb testvérek — arra az egyetemes közösségre, amely­nek napjainkban éppen ők az elsőszámú letéteményesei az “ahogy lehet” parancsa szerint. HALLGA, MI EZ? Hallga, mi ez, e távol elhaló, Feldörgő, tompa hang? A szívem dong, mint vassal vert harang? Vagy mit hallok, tompa ágyúszó? Most visszafojtom a lélegzetem: Egy nemzet, bár végképp elföldelék, Hallga, lélegzik, él a föld alatt S döngeti koporsója födelét. Reményik Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom