Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Kossuth Lajos: Nyilt rendelet
1987 151 Mellynél fogva a’ haza minden lelkészeinek ezennel meghagy aíik : hogy ezen rendelet vételétől kezdve a’ reánk következő uj év ünnepéig bézárólag, minden isteni tisztelet napján : a’ haza szabadsági harczában elesett lelkes hű honfiak emlékének a’ catholikusoknál ’s görög hitiieknél, szent mise áldozatot szolgáltatni, a’ többi felekezetüeknél pedig isteni tiszteletet tartani el ne mulasszák, s ez alkalommal mindanyiszor a’ néphez intézett itt következő proclauiatiót a’ szószékről a' népnek magyarázva felolvassák, ’s a’ népet a haza iránti tántorithatlan hűségre lelkesítvén abban a’ szabadságérzetet lelkesítsék, ’s előtte megfoghatóvá tegyék : mikép a’ legszebb polgári erény a’ haza szabadságát védeni, mert a’ szabadság a’ népek legtöbb kincse, nyugalma, élete, melly nélkül az élet nem egyébb, mint egy terhes s olgaság, — szóval a lelkészek hivatásuk, ’s egyszersmind legszentebb polgári kötelességük szerint oda hassanak : hogy hiveiknek lelkében a’ szabadság szerit vágyát tetőpontra fokozva, azt ezerekben egy törekvéssé olvasszák, miszerint legyenek méltók az ifjú szabadságra ’s kikerülhessék — hogy a’ sirhalmaikon f elnövendő fűszálak utódaik átka szellemében lengjenek. Ha találkoznék a honlelkészei között e’ rendeletet, azon szellemben, mellyet tartalmaz, foganatosítani vonakodó, a’ haza ellenségének fog tekintetni. Kelt Budapesten december 22én 1848. A’ honvédelmi bizottmány elnöke Kossuth Lajos. (Az eredeti nyomtatvány a Református Egyesület Kossuth Gyűjteményében.) Nyílt rendeld