Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Tőkés István: Én és ti (Erdélyi Szemmel és Füllel)
148 BETHLEN NAPTAR pedig hallatlannak tűnik: az egyházak mentesítve vannak — ellenszolgáltatás nélkül! — az adófizetéstől. Ha pedig valaki igazolja egyházi járulékának, adományának befizetését, akkor megfelelő arányú adócsökkentést élvez. A II. Helvét Hitvallás szellemében az állam független az egyháztól, s az egyház az államtól, de épségben marad az egymásra tekintés úgy, hogy az állam fölismeri és értékeli az önálló egyház társadalomépítő jelentőségét. Nemcsak hogy nem tilt el se keveset, se sokat a hitélet gyakorlásától, hanem maguk a vezető személyiségek járnak elől jó példával az egyháziasságban. Ilyen körülmények között az evangélium szabadon prédikálható állami védelem mellett mind a gyülekezetekben, mind az utcákon és piacokon, s az evangéliumi kritika bátran gyakorolható az állam képviselői felé! Természetesen fordítva is nyitva áll a kritikák ajtaja a kölcsönös építés jószándékával. Ebben a tekintetben mindenkinek rendelkezésére áll a cenzuramentes sajtó. Az egyházak annyi újságot és könyvet jelentethetnek meg veszélytelenül (ideértve a Bibliákat és az énekeskönyveket is), ahányat éppen akarnak és elbírnak. A külföldi behozatal se tilos. Annak nincs állami akadálya, hogy az iskolákban imádsággal kezdjék el a napot. Sok szempontból kirajzolódnak azok az utak-ösvények, amelyek a jövő társadalmát a szabadság feltétele alatt meghatározzák. Egyház-állami viszonylatban sokat foglalkoztat a művelődés kérdése, összekapcsolva a magyarságtudat súlyos problémájával. Ezen a téren sincs uniformizáló törekvés, ki-ki érvényesítheti saját álláspontját és hitbeli meggyőződését. Nincs olyan előírt társadalmi vagy ideológiai norma, amelyhez bármelyik egyháztagnak vagy állampolgárnak alkalmazkodnia kellene. Tehát az irányítottság gondolata elesik. Innen érthető az állásfoglalások szétágazása. Némelyek elkülönítik magukat a művelődés ún. “világi megnyilvánulásaitól” (társas együttlétek alkoholfogyasztással, bálok, tánccal egybekötött rendezvények stb.), míg mások a mai ember (ifjak és öregek) mindennapi és ünnepi szokásait összeegyeztetik a hitélettel, vállalva a netalán vadhajtásokat is sok megnyerése végett, mintegy a Ján. 17:15 alapján. Bizonyos, hogy a végletek mindkét irányban károsak lehetnek. Egyfelől veszélyt jelenthet a hívő engedelmességet hiteltelenítő életidegenség abban a világban, amelyben kivétel nélkül mindenkiért meghall Jézus Krisztus (Ján. 3:16), s általa “minden tiszta a tisztáknak” (Tit. 1:15). Másfelől viszont fenyegethet az a veszély, hogy miközben az élet egészét igyekszik igénybe venni az egyház (a művelődés vala