Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Tőkés István: Én és ti (Erdélyi Szemmel és Füllel)
144 BETHLEN NAPTÁR ellenesnek minősüljön. Természetszerűen egyetlen “egyházfi” sem veheti igénybe az állami szervek támogatását ahhoz, hogy valakit pl. kényszernyugdíjba helyezzen, viselt tisztségeitől megfosszon vagy épp az utcára dobjon. A lelkipásztorokat a gyülekezetek alkalmazzák. Ebben a jogukban nem korlátozhatják őket sem az egyházi, sem az állami “felettesek”. Megbotránkoztató abszurditásnak minősülne, ha pl. a nagy lelkészhiány esetén valamelyik buzgó lelkipásztor éveken át munkanélküliségre volna kárhoztatva csupán azért, mert hűségével magára vonta a püspök és a hatóságok haragját. Szolgatársát senki se “tapodhatja le” az egyházi kánonok keretei között. A különféle gyűlések nem a bábfigurák találkozó színpada. A lelkipásztori összejöveteleken a püspök nem ül az elnöki asztal mellett. 0 is egy tag a többi között. Nincsenek szervilis hajlongások és kegy-keresések. A gyűlési elnököt éppúgy leszavazhatják, mint másokat. A találkozások nem emberi központúak, hanem Krisztocentrikusak. Az Úr Krisztusra való hivatkozás nem minősül “forrófejűségnek” vagy naivitásnak. Az egyházi rendben fontos szerepet játszik a nyíltság és a nyilvánosság. Nem titkolják el a valóságot és az igazságot. Tisztában vannak azzal, hogy a betegségek gyógyításának elsőrendű feltétele a kórokozó megállapítása és eltávolítása. Ez azonban nincs kiszolgáltatva egyes érdekelt személyek önkényének. Az “altera pars” meghallgatása nélkül a testületek nem dönthetnek. A nyilvánosság (publicitás) és a közvélemény figyelembevétele az egyházi élet szükségképpeni tartozéka. Nem fordulhat elő, hogy valakinek Európába kelljen utaznia ahhoz, hogy olvashasson olyan leveleket, amelyeket amerikai lakhelyén írtak épp róla hátmegettien. Nem hangoztatják, hogy “a szennyest nem szabad kiteregetni”. Ellenkezőleg: a tisztázás velejárója a tisztátalanság eltávolítása. Ez más szóval az önvizsgálatnak, a bűnbánat-tartásnak és a megjobbításnak a megfelelője. 4. Az istentiszteleti rendből hiányzik az uniformizálás törekvése, mintha a liturgizmus érvényesítésétől függne az élő Ige hathatóssága. Túlzás volna azt állítani, hogy gyülekezetenként változik az istentiszteleti rend, de eléggé nagyszámú a különbözőség ahhoz, hogy a megmerevedett liturgizmus elleni tiltakozást szemlélhessük benne. Legtöbb helyen mindenki külön pohárból veszi magához az úrvacsorái bort és saját kezével (közvetítő nélkül) töri meg a kenyeret. A változatosság a bib
