Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Ft. Ravasz László: Körösi Csorna Sándor (1784-1842)
138 BETHLEN NAPTÁR Ravasz László: KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR (1784-1842) Semmi sincs, ami úgy szűkölködnék romantika nélkül, mint egy tudósnak az élete, még ha Kőröst Csorna Sándornak hívják is az illetőt. Életébe nem szövődött bele szerelem, kalandos, halálos mérkőzések sem izgatják a reá figyelőt. Egyebet sem csinált, csak tanult, méghozzá a világ legunalmasabb tudományát: filológiát, aztán tanított, kevés embert, akiket nem is ő, hanem tárgya érdekelt. Ezenfelül vándorolt és írópad mellett ült, szakadatlan munkában fogyasztva el életének lassan lehulló aranyszemeit, mint egy homokóra. Elindult, mint székely lófő gyerek a háromszéki Szépmezőről, s meghalt Darjeelingben, India és Tibet kapujában a Himalája orcája előtt, mint az angol tudóstársaságok dísze, a Tibetkutatás megalapítója és egyik legnagyobb mestere. Mikor született, zúgott a francia forradalom, mikor meghalt, kibontakozáshoz közeledett a magyar reformkor. Közben elviharzott Napoleon korszaka, s Magyarországot csontja velejéig megrázta Vörösmarty és Széchenyi. Mindebből alig tudott valamit, mintha egy másik csillagzat vajúdása volna, s az újjászülető Magyarország még kevesebbet tudott egyik legnagyobb fiáról. O volt a legcsendesebb magyar. Szellemét nézve meg kell bámulnunk ennek az embernek kiolthatatlan nagy tudásszomját. A szomjúság lángelméje, a keresés és kérdezés hőse, az a teremtő kívánság ég benne, amelyből úgy született az emberi míveltség, mint a szerelemből az élet. A lángész tulajdonképpen rendszeres és végsőkig fokozott érdeklődés. Ez a legkivételesebb adomány, amely egy embernek osztályrészül juthat. Ebbe a tudományba bele kell halni. De egy nép értékét az adja meg: születnek-e belőle ilyen kérdezők? Az igazi művelődés láthatatlan határa nem ott húzódik, ahol a legszélső gót templom épült, hanem azon a vonalon, amelyen túl már nincs ilyen szomjúság, a kérdezésnek, a felfedezésnek ez a szenvedélye. Körösi Csorna Sándor a legkíváncsibb magyar: bölcsejéig terjed az európai szellem fényöve. Még csodálatosabb erkölcsi jelleme. Alázatosságban és igénytelenségben felülmúl egy vándor dervist vagy sárgaruhás bhiksut. Lelke eszményéért, “keble istenéért” — amint akkor mondták —, naponként képes volt megöldökölni magát. Nincs az a remete, nincs az a ma
