Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)
132 BETHLEN NAPTAR csak 12-szer tűnik fel. összehasonlításul: A Magyar Hírek Képes Kalendáriumában az év eseményeit bemutató 95 képen csak négyszer szerepel Kádár János. Nem számokkal való játszadozás ez, hanem annak látható érzékeltetése, hogy milyen egyedülálló, józan fejjel el sem képzelhető, valóban csak a Rákosi-korszakba illő személyi kultusz uralkodik a Református Egyházban. Ezt látván, mindenkit meg lehet érteni, akinek nincs kedve egy olyan szervezettel behatóbban foglalkozni, amelynek életét ilyen anakronisztikus elemek határozzák meg. A központi vezetés, az elnöklő püspök hatalmának mindent elnyomó súlya megmagyarázza, hogy miért maradt az egyház egy lényegesen liberálisabbá vált nemzeti klímában is olyan sokáig a dermedtség állapotában és miért mozdul még ma is olyan kínos lassúsággal. Ma, amikor szinte minden más intézmény, szervezet, vállalat igyekszik kihasználni a kitágult keretek adta nagyobb mozgásszabadságot. Az erő, az elevenség és a teremtő fantázia, amely szükséges lenne ahhoz, hogy az egyház megfelelő módon reagáljon korunknak különböző társadalmi rendszerekben egyaránt megtalálható kihívásaira, nem fejlődhet ki a püspöki egyeduralom súlya alatt. A fel nem dolgozott múlt A Magyarországi Református Egyház a háború utáni években őszintén és következetesen önvizsgálatot tartott. Mélyreható kritikával elemezte saját közelmúltját, vonakodás nélkül feltárta mindazt, ami a két világháború között, különösen pedig a háborús évek alatt magatartásában és tevékenységében ellenkezett az evangélium szellemével és nem a nép érdekét szolgálta. Természetszerűleg azok tudták a múltnak ezt a kritikai felmérését a legnagyobb hitellel végezni, akik a nehéz idők alatt is bátor evangéliumi magatartást tanúsítottak, együtt dolgoztak a nemzeti ellenállás különböző csoportjaival és minden tőlük telhetőt megtettek az üldözöttek védelmében. így érthető, hogy az egyház önvizsgálatának legjelentősebb képviselője Bereczky Albert lett. A háború utáni első években őszinte keresztényi lelkülettel elemezte elfogulatlanul és előítélet nélkül az egyház múltbeli tévedéseit és hibáit — ugyanakkor a felismerhető jót sem hallgatta el. Bereczkyvel együtt sokan mások is készek voltak az egyházi közelmúltat kritikusan értékelni, arra törekedve, hogy a múlt hibáiból tanulva keressék a gyökeresen megváltozott világban az egyház megújulását. Minden más állítás ellenére Ravasz László püspök is ezek közé tartozott. 1945 után nem kívánta vissza a megítélt rendszert, többször is nyíltan elemezte az egyházkormányzatban elkövetett hibáit és tévedéseit és tanúsította, hogy másokkal együtt ő is új utat keres az egyház számára. Ez az új
