Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)
112 BETHLEN NAPTAR adataim nincsenek, az ismert nevek felsorolása pedig nem tartozik ide. A jövő egyháztörténetírás feladata az 1956 után elkövetett törvénysértések arányszámát megállapítani. A „rend" helyreállítása után az egyház vezetősége és a köréje sereglett hangadók csoportja lényegében ugyanazt a képet mutatja, mint 1956. október 31-e előtt. Képtelen helyzet. A mindenki számára nyilvánvalóvá lett teljes bizalmi válság és az azt követő megrázkódtatás után ugyanazok állnak az egyház élén, mint akiknek egyházkormányzói tevékenysége és magatartása a válságot előhívta és a megrázkódtatásokat okozta! Ugyanolyan ez — más hasonlatot hiába keresek —, mintha a forradalom után a Rákosi—Gerő-klikk került volna újra az ország élére. Érthető, hogy az egyház megdermedt. Persze azért történt egy nagyon lényeges változás. 1956/57. valóban cezúra az egyház életében. Meg vagyok győződve róla, hogy ha egyszer a források teljes ismeretében meg lehet majd írni a Magyarországi Református Egyház újabb kori történetét, kitűnik, hogy 1956/57. a lényeget illetően nagyobb és súlyosabb következményekkel járó fordulatot hozott az egyház létében, mint 1948. 1956 előtt még megtörténhetett, hogy olyanok is kerültek fontosabb tisztségbe — gondoljunk csak Bereczky Albertra vagy Pap Lászlóra —, akiket becsületes és mély tiszteletet igénylő múltbeli magatartásuk kísért ajánlásképpen. Az 56 utáni években szinte kizárólag olyanok kaptak vezető szerepet, akik egyöntetűen bebizonyították, hogy szembenállnak az egyház megújulási törekvéseivel, és minden hitbeli gátlás nélkül hajlandók mondani és megtenni azt, amit tőlük követelnek. 56 előtt az egyházkormányzat különböző szintjein még voltak, nem is kevesen, akikben a vezetettek bíztak, akiket tisztelni tudtak s akiktől még vártak valamit. 56 után az ilyen személyiségeket sorra kirekesztették az egyházvezetésből, néha az egyház életéből is. Talán az egyetlen Tiszáninneni Egyházkerület kivételével lassan nem maradt senki, akire tisztelettel és bizalommal nézhetett volna az egyház népe. 56 előtt a vezetők és a vezetettek közötti bizalmi válság, bár nagyon elterjedt érzés, de mégis inkább lappangó, mint nyilvánosan megtárgyalt, köztudott tény volt. 56-ban a bizalom teljes hiánya közismertté lett. 56 után egy időre megszűnt minden közösség a vezetők és vezetettek között. 56 előtt csak a beavatottak tudták részleteiben, hogy ki, hogyan, milyen beavatkozás hatására és milyen nyomás következtében kapott tisztséget. Az egyház népe, bár ki-ki a maga szűk körében egyes eseteket ismert és világosan látott, az egyház egészét illetően főképp sejtésekre volt utalva. 56-ban sok minden kitudódott. 56 után pedig, már az új állami törvények ismerete alapján is, mindenki tudta, hogy még az alsóbbrendű tisztségek betöltése is az ÁEH akaratától függ.
