Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)

Kiss Sándorné: 56 emléke

100

BETHLEN NAPTÁR

Kiss Sándorné:

56 EMLÉKE

Kiss Sándor özvegye vagyok. Most, harminc év után is, elevenen él bennem 1956. október 23. Reggel a hivatalban lázasan gépelem a mérnökhallgató kollegámtól kapott 16 pontot, ragasztjuk ki az 1. sz. Mélyépítő folyosójára. Délután menetelünk a Bem-szoborhoz, majd vissza a Kossuth-hídon át a Parlamenthez. Felejthetetlen kép, amikor este leoltják a téren a villanyokat, s az újságok fáklyái világítják meg a Parlamentet és az izgatott tömeget. Utána este az urammal együtt újra a Parlamenthez, majd a nyomdához, emlegetve 1848-at. Onnan, hallva, hogy a rádiónál az ÁVO rálőtt a diákokra, “Gyilkos az ÁVO!” “Vesszen az ÁVO!” kiáltásokkal vonulunk a rádióhoz. Hajnalban az orosz tankok dübörgése mellett sietünk haza Budára.

Az egyre bizonyosabbá váló szabadság lázas aktivitással tölt el. Ugyanakkor kegyelettel adózom a zászlóval leborított fiatal holttestek előtt a Körúton és a Kossuth Lajos utcán. A Parlament előtti vérengzés után a tömeggel együtt vonulok az amerikai követség elé.

Az uram egész nap távol, de tudom, hogy a helyén van. Október 27-én, tizedik házassági évfordulónkon az uram azt mondja: Isten a legnagyobbat adta meg évfordulónkra! Ha most kell meghalnom, azt mondom, érdemes volt élnem ezért a néhány napért!

31-én az uram a Parlamentből mondta rádió beszédét, s engem is magával vitt. Akkor foghattam kezet Maiéter Pállal, s a folyosón az urammal együtt boldogan hallottuk Tildy Zoltántól, hogy néhány perccel előbb Mikoyan az órájára mutatva azt ígérte, hogy négy óra után nem lesz orosz katona Budapesten.

A szabad napokban az újjáalakult Kisgazdapárt, majd a Parasztszövetség székházában dolgozom, remélve, hogy lesz demokratikus Magyarország.

Később, az orosz csapatoknak keletről Budapest felé való nyomulását hallva egy este az uram a következőket mondta: A forradalmat a “harmadik utasok” csinálják. Lehet, el fogunk bukni. De újat mindig mi hozunk a világnak.

Fülemben van még a közelünkben vonuló tankok dübörgése, s közben Nagy Imre segélykiáltása november 4-én hajnalban. Utána menekülés, Amerikába érkezünk. Nekem két gyér-