Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)
Vatai László: Egyházi iskoláink és a magyar nép sorsa
1986 65 elkendőzték őket, egészen az összeroppanásig. Szükségképp jött a két világháború szörnyű eredménye. Rendkívül rossz kondícióban lépett be a magyarság a legújabb korba. Ideológiai alapozottságú világhatalom kerítette uralma alá. Nemcsak politikai, gazdasági, területi veszteség érte, hanem a lelkét akarják, s ezzel a léte vált kérdésessé. Radikális politikai és gazdasági átrendeződés történt, a régiből nem maradt meg jóformán semmi, de a lényeg ezen túl van: eldobatják vele történet- és nemzettudatát, kilúgozzák a hitét, így előbb-utóbb eltűnik a nép is. Most nemcsak félelmesen, hanem valóságosan hangzik Ady próféciája: “Elveszünk, mert elvesztettük magunkat”. Népünkre a legdöntőbb csapást az egyházi iskolák államosítása mérte. Örök az egyház, Krisztus visszajöveteléig összetörve, megfogyatkozva, föld alá kényszerítve is megmarad, az iskolát azonban a nemzet szempontjából nem pótolhatja semmi. Ott formálódik ténylegesen a gyermeki lélek, s ott alakult ki a legnagyobb közösség, a nemzet. Amíg működtek az egyházi iskolák, addig a legrosszabb helyzetben sem fenyegetett végső baj, a tudat és jövő formálása nem volt egy idegen hatalom kezében. Nélkülük viszont, hosszútávon, elveszhet a magyarság: kiradírozzák belőle az újkori nemzettudatot, valami idegen pótlékkal helyettesítik; de: magyar nép lesz-e még annak a hordozója, s meddig viheti tovább az életét? Eddig is csak azért maradhatott meg, mert a “Felső-Magyarország” hamis történettudata mellett élt és erősen hatott a reformáció “Alsó-Magyar országának” a nemzettudata. Hadd mutassunk rá ismét a szlovák példával az iskolák, a nevelés fontosságára. Népességük mindjobban fogyó idősebb rétege még a magyarországi szlovák egyházi vagy állami iskolákban nőtt fel, vagy az első Csehszlovák Köztársaság idején. Amikor ez az államalakulat a második világháború kezdetén szétesett, azt gondolták, hogy “visszajönnek a magyarok”. Nem örültek neki, de nem is vették túl tragikusan, elfogadták volna a tényeket. Azóta — ellentétben a mai helyzettel — új szellemű nacionalista-kommunista nevelést kap az ifjúságuk. Többé szó sem lehet hasonló magatartásról. Túlzott, ezért hamis nemzeti öntudattal nevelik őket, határozott magyar gyűlöletben, s rendkívüli eredménnyel. El nem fogadnák ismét a tényt, hogy “visszajönnek a magyarok”. Egyenlő rangú félként sem akarnak többé szemben állni velünk. Valamilyen konföderációra is csak egy rendkívüli törés kényszeríthetné őket, talán még az sem. Óriási hatalma van a nevelésnek.
