Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)

Bütösi János: Átszínezett térkép

1986 53 “Alkalmi” ok nem volt rá! Talán nem járunk távol az igazság­tól, ha Márai polgári humanizmusában és különösen “született emigráns” voltában keressük a választás okát. Ezért beszél Vatai Márai hármas emigrációjáról: a belsőről, a külsőről és a vég­legesről. Márai Naplójának négy kötetével úgy foglalkozik Vatai, hogy sorra bontakoznak kis emigrációs életünk legsúlyosabb kérdései. Az első naplóval kapcsolatosan ír a “belső emigráció”­­ról, amelyen azt érti, hogy Márai már Magyarországon is otthontalan volt: szász polgári mivolta és magánhumanizmusa szembeállította a néppel, a parasztsággal, s tette a népi iroda­lom esküdt ellenfelévé és a protestantizmus állandó becsmér­lőjévé. “A magyar népről nincs egy jó szava sem” (86); a ma­gyarságról senki sem mondott annyi negatív dolgot, mint Márai (84). Mint európai polgár élesen elhatárolta magát a magyar középosztálytól is, melyet gyökeréig romlottnak, önzőnek, műve­letlennek és korruptnak tartott. Míg Nagy-Romániát a néppel együtt élő és benne szétolvadt középosztály teremtette meg, Nagy-Magyarországot elsősorban középosztálya veszítette el, amely nem ismerte a magyar valóságot, fütyült is rá, mert csak a maga osztályhelyzete és egyéni sorsa izgatta, s legfőbb bűne, hogy a két háború között meg se próbált létrehozni valamilyen demokratikus társadalmat, sőt jóléte érdekében az ellenkező­jét csinálta (89). “Magyarországon Márai belső emigrációban élt... Kommunizmus nélkül is megérett a külső emigrációra" (88). De legalább ekkor még volt szilárd talaj a lába alatt: hite, kereszténysége és katolicizmusa. Amikor azonban 1948-ban odahagyta Magyarországot, európai tapasztalatai mélyíteni kezdték az ezeken esett repedéseket is. “Különleges állapot az emigráns lét. Új kezdést is jelent, s követeli az élet alapjainak átvizsgálását, újra kell értékelni mindent. E nélkül csak téve­dés, szerencsétlenség vagy kalandorok szélhámossága. Márai szét is néz a lehetőségek között, s úgy találja: ‘Három életfor­ma van: az ulyssesi, a jézusi, a fausti. A többi adóalany’. Tudatosan választja az ulyssesit” (96). Nem lázad az istenek ellen, csak velük szemben is érvényesíti magát autonóm módon. “Nem az ateista marxizmus csavarja ki kezéből az Istent, ma­ga zárja ki készakarva” (99). Nehezen bár, de kilépett a keresztény lelki világból és próbálta Nietzschével együtt meg­élni a felbomló világ eszkatológikus ugrását. Bár a latinok kultúrájába szerelmes, részévé válik az amerikai “civilizáció nak, hogy “fenntartásain túl elfogadja a puritanizmus de­mokráciáját” (106) — legalább is külsőleg! Mert belsőleg itt

Next

/
Oldalképek
Tartalom