Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)
Bütösi János: Átszínezett térkép
54 BETHLEN NAPTÁR érkezik meg a végleges emigrációhoz, a “bordélyházas Jó Halálhoz” (110). Magyarországon még imádkozott és kereste Isten gondviselését; az emigrációban szembe kerül a kereszténységgel, s először a deizmusba, majd a Semmibe hull (107). Hitetlen egzisztencialista. Mint katolikus. Mert “a mediterrán világ ma lényegileg ateista” (108). “Márai maga mögött hagyta az evangéliumi katolicizmust, később a pogány katolicizmust is, de soha nem szűnt meg katolikusnak lenni” (109). Vatai így vonja le a következtetést: “A vulgár-urbánus álláspont nem a magyar jövő útja... Csak a nép sajátosságaira támaszkodhat az új magyar élet” (111). :f: !jc * % Németh László “Homályból Homályba” című “szabálytalan” munkájának az ismertetése kimondhatatlanul is arra a kérdésre keres feleletet: “Hogyan lehet a mai Magyarországon magyarnak lenni?” Vatai ez életrajzi könyvet, mely Németh László születésétől (1901) 1956 novemberéig követi nyomon az eseményeket, azért nevezi “szabálytalan”-nak, mert azzá teszi “a sok kihagyás, amit nem írt meg, vagy amit kihagytak belőle, végül a hozzácsapott mástermészetű néhány tanulmány” (113). Kimaradt az első kommün, nem beszél a második világháború összeomlásáról, hiányzik Pest ostroma és az oroszok megjelenése. “S ami a legfeltűnőbb: 1956-ról és az utána kialakult világról egy szót se mond; október 20-ával zárja le az életrajzát”, bár 19 évvel élte túl 1956-ot. Ezt a szív-szerinti kortársát, aki foglalkozására nézve orvos volt, Vatai hősnek nevezi, mert mint író, tudós és reformer arra vállalkozott, hogy megalkossa az európai nagy realizmus magyar változatát. Hősies vállalkozás ez, mert az adott körülmények között talán utópia, de ilyen mivoltában az ember és az emberiség egyik reménysége, az egyetlen út‘ megalkuvások helyett a harmadik út. “Erre a magatartásra volt legnagyobb szüksége az 1930-as és 40-es évek magyarságának” (120). “Népéről az első meggyőződése: alulra került a történelemben, de elvesztett, valóságos helyére juttatják majd az értékei” (121). Ahogy Németh László megfogalmazta: “A magyarság katasztrófáról katasztrófára elvesztett egy osztályt. 1711-ben állami önállóságát, 1795-ben a főurait, 1848 után a nemességét, 1867-től a polgárságát, 1919-ben az értelmiségét. A nagyobb baj azonban az volt, hogy közben morálisan is süllyedt” (121). Ezért Németh László minden alkotásával egyet akart: lehajolni ehhez a néphez és velük új értelmiséget nevelni a magyar
