Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)
Babos Sándor: Nyugdíjas élet New Englandban
294 BETHLEN NÁPTAR A nyugdíjas élet nem folytatása előbbi életstílusomnak, a nyugdíjas élet egy új életforma, amit az embernek magának kell kiépítenie és megtalálni helyét az életben. Saját világomat kell kiépítenem, hogy ne essek bele a nyugdíjasok útvesztőjébe: a semmit tevésbe vagy az egyedüllét érzésébe vagy abba a gondolatba, hogy már nincs rám szükség az emberek között. Ily módon igyekszünk gyermekeinkkel — bár messze vannak tőlünk — sűrűn fenntartani a családi kapcsolatot levélírás, telefonálás és értük való imádkozás által. Minden évben a karácsonyt hol az egyik, hol a másik gyermekünknél tartjuk, amikor unokáinkkal is alkalmunk van együtt lenni, ők pedig Northfieldre jönnek, amikor hivatásuk azt nekik megengedi. A másik közösség, ahol szolgálhatunk, az egyház: mikor felkérnek, prédikálunk, részt veszünk az énekkarban, a nőegyleti munkában, adományunkkal támogatjuk a gyülekezet munkáját. Részt veszünk a Senior Citizen Club munkájában is, ahol nemcsak együtt étkezünk Northfield idősebb tagjaival, de megismerve egymást egy testvéri közösség kiépítésében is részt tudunk venni. Próbálunk ügyelni egymásra és törődni egymással. Van olyan ismerősünk, aki mindennap felhív minket telefonon és hogylétünk felől érdeklődik. Közegyházunk egyik nyugdíjas lelkipásztorán keresztül minden évben egyszer meglátogat és érdeklődik hogylétünk és szükségeink felől. Ezt a programot minden egyházkerületnek meg kellene csinálnia, mert ez nemcsak kifejezi azt, hogy az egyház gondol nyugdíjas szolgáira, de kinyilvánítja a szeretet érzését azok iránt, akik már kikapcsolódtak a gyülekezet testvéri közösségéből. Feleségemnek különös gondja van egyedül élő ismerőseinkre itt a városban. Gyakran meghívjuk őket egy délutáni teára vagy vasárnapi ebédre. Ök csak hálával tudnak beszélni ezekről az alkalmakról. Egyik ismerősünket július 4 ünnepén hívtuk meg vacsorára és boldogan mondta, hogy őt még soha senki sem hívta meg egy ilyen ünnepi vacsorára. Nekünk öröm, ha másoknak valami örömet szerezhetünk. Az is igaz, hogy amikor három-négy “hallás-sérüléses” vendégünk van, magunkat is beleértve, a sok félreértés miatt vagy félrehallás miatt a kacagásnak nincs vége. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy magyar ember is lakik Northfielden, akivel naponta van kapcsolatunk és sokszor elbeszélgetünk az óhazai dolgokról. Mert hát hiányzik a magyar közösség; gyakran összejövünk és jól esik egymásnak életsorsát és történetét hallgatni. Mivel pedig a magyar Igehirdetés is hiányzik nekünk, a mindennapi bibliaolvasással és imádsággal pótoljuk azt.
