Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Dr. Pungur József: Az Állam és a Református Egyház viszonya Magyarországon
1985 265 ez csak a félrevezetés, megnyugtatás és álombaringatás céljait szolgálhatja — mert egyszerűen nem igaz. A párt és az államvezetés tehet ideiglenes engedményeket politikailag nehéz helyzetekben — de ideológiájának egyes részeiről nem mondhat le, nem teheti háttérbe, mert akkor vagy a dogmatizmus, vagy a revizionizmus zsákutcájába kerül. Említsük még meg, hogy a jelenlegi egyházi „vezetők egy neo-barokk és abszolutisztikus egyházvezetési stílust alakítottak ki — s mindezt egy zsinat-presbiteri rendszert valló egyházban. A zsinat-presbiteri álarc viselése mögött egy vezető-klikk kezébe került az egyház. Ebben nyilván közrejátszott az a tény, hogy maga az állami vezetés is totalitariánus és centralizált. Ennek a mintájára épült ki az egyház vezetési rendszere, amelyet bátran nevezhetünk tiszta püspöki rendszernek. Az ÁEH- nak ugyanis könnyebb néhány püspökkel dolgozni, akiket ismer, akik elkötelezettjei s akik hosszú távon vannak hivatalban, mint mondjuk, az évenként változó moderátorokkal. Elmondhatjuk, hogy a neo-barokk egyházi vezetés tökéletesen megfelel a proletárdiktatúra vezetőinek. Talán kevesen tudják, hogy a hatvanas évek elején az egyik esperes mozgalmat indított a zsinat-presbiteri rendszer helyreállítására és a püspöki tisztség eltörlésére. Ezért a merész vállalkozásáért az esperesi tisztségével fizetett, amiről napokon belül lemondatták. Ez a neo-barokk egyházi vezetés — ami több szempontból is anakronisztikus — mindezek mellett kétarcú is. Van egy abszolutisztikus és egy demokratikus arca. Az abszolutisztikus arc a beosztottakkal, egyszerű lelkészekkel szemben érvényesül. A demokratikus arc az állami vezetőkkel való tárgyaláskor és külföldi fontos vendégekkel való érintkezésekben. Mindezek után hogyan tekintsünk a Magyar Református Egyházra? Szükséges különbséget tenni az egyházi vezetés és az egyház között, mert a kettő nem ugyanaz. Az egyházi vezetés helytelen teológiai álláspontot alakított ki az állammal való viszony tekintetében, következtetésképpen hibás egyházpolitikát folytat, aminek az árát az egyház súlyosan fizeti meg. Hibásnak kell minősíteni ugyanis azt a teológiai alapot, amely egy atheista ideológiát valló rezsimmel való szoros szövetségre vezetett, amely rezsim fokozatosan és szisztematikusan magát az élő Isten piadesztáljára helyezi; mindentudást, mindenhatóságot, mindenütt jelenvalóságot és mindenkinek tőle való függését igényli és munkálja, amely kritikai hangot nem kér és
