Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)
Szépirodalom
1979 53 idehaza vagy a templomban. Bár most már sokszor bajom van, mert ezeket az új énekeket nem tudom. S nem tudom elfogadni kálomista éneknek, amit nem Tóth Károly tanító úrtól tanultam Prügyön, 1886-ban. Az elemi iskola után óriási nagy hiátus van, egészen teológus koromig. A gimnáziumban több vallástanárom volt. Mind kitűnő egészséges, jóízű papi ember volt, de hiába gyötörtem magamat, nem bírok visszaemlékezni egyetlen pillanatra sem, amikor vallásos irányba mozdították volna a gondolataimat. Egyik hittanárom magas, erőteljes, tatárbajszú férfiú volt. A legjobb ember, akit ismertem. Az utcán is megismerte a növendékeit s ha rosszul voltak öltözve, aggódva vigyázott az egészségükre. De hittanórán mindig nagy számadási könyvek voltak előtte s valami monoton feleltetés folyt közben, míg ő a kollégium konviktusának aktáit vizsgálta. Amit a vallásról mondott, az nem jelentett számunkra a világon semmit. De ő maga jótékony befolyást gyakorolt. Az ő óráin nem volt lárma, csöndes megelégedettségben ültünk s pihentünk más fárasztó órák után. Másik hittanárom viszont kedves, gyöngéd ember volt. Pap volt ő is, de más tárgyakat is tanított, nemcsak vallást, s a vallástanítása nem különbözött a világi tárgy tanításától. Meglehetős exact elme volt, aki elvontan tárgyalta a hit- és erkölcstant, s jó ember volt, akinél nem lehetett jelesen kívül más kálkulust kapni. Dacára annak, hogy egész évben soha senki egy óráig sem foglalkozott a vallástannal az órán kívül. Az órán pedig soha senki nem figyelt az ő elmélkedéseire. Nyolc év telt el azzal, hogy igen derék, becsületes jó emberek felügyelete mellett csöndes pihenésben üldögéltünk a vallásórákon. Ma már legtöbben az örök békesség honában vannak. Nem gondolok rájuk rossz érzéssel, de fáj, hogy soha sem tudtak nekem annyit adni, mint az édesanyám, aki még elemi iskolás koromban, esténként nyári csillagos ég alatt felnézett velem az égre s a jó Istenről, a világ teremtéséről, s a mindenség véghetetlenségéről beszélt. Minden szava a szívemig ért. S minden szava termékeny volt s a késő férfikorban hajtott kalászba. Az édesanyám pap lánya volt s pap unokája. Apja a hatvanas évek dogmatikus, racionalista, konzerváló elméje lehetett, a nagyapja az 1825-ös idők felszabadító, emberi papja, aki nemes