Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)
Szépirodalom
54 BETHLEN NAPTÁR ember létére s főúri leány férje létére, beleavatkozott az úrbéres ügyekbe s a nép pártjára állt. Ad audiendum verbum rendelték fel Bécsbe, királyi megintést kapott s büntetésből a vármegye legnagyobb községéből el kellett mennie a megye legkisebb falujába s ott késő öreg koráig mint egy sziklához láncolt Prometheus élt. Édesanyám sokat beszélt azokról a vitákról, amelyeket az ő apja s nagyapja folytattak Renanról s e vitákban a nagyapa Renan pártján volt, az apa pedig a legridegebb elítélést gyakorolta. Ezeknek a vitáknak az emléke nagyon befolyásolta gyermekkorom gondolatvilágának kialakulását. Én a nagyapa, vagyis dédapám pártján éreztem magamat. Nagy vágya volt édesanyámnak, hogy én, az elsőszülött, pap legyek. A gimnázium után be is iratkoztam a debreceni teológiára. Ez a korszak életemnek talán legfontosabb s döntő szakasza volt. Az itt lefolyt lelki válságok jelentették nekem a pusztában való megkísértést. Egész csodálatos, hogy teológiai tanulmányaim Kanthoz vezettek s Schopenhauerhez és azzal végződtek, hogy kiléptem a teológiáról s a viharos reménytelen és gyötrelmes útra indultam: az írói pályára. De ez az idő mégis azért volt annyira döntő fontosságú életszemléletem s filozófiai alapjaim megtalálásában, mert a teológia alapgondolataival vívódtam s valósággal az Isten gondolatmunkája volt, ami benern történt. Ekkor találtam meg a magam számára a Bibliában azt az Istent, aki azóta egész életemben s minden munkámban fölöttem van: (II. Móz. 3:14) a Vagyok. Ez az én Istenem. Ennél gyökeresebben soha emberi nyelven ki nem fejezték a Létezés végtelenségét, értékét és erejét: istenségét. Négy-öt év múlva már mint házasember, még egyszer megkíséreltem, hogy pappá legyek. Beiratkoztam a pesti teológiára. Azonban már késő volt. Azon az úton voltam, hogy ha egyáltalán a teológia által jelentett gondolatokkal akarok foglalkozni, nekem magamnak kell reformátorrá lennem. Ez alatt a rövid teológiai korszak alatt írtam egy tanulmányt a Bibliáról, amelyet Pauer Imre az Atheneum filizófiai folyóirat szerkesztője a legnagyobb elismeréssel fogadott el közlésre s ott meg is jelent. Később ezt a tanulmányt részben átvettem a Fáklya című regényembe.
