Bethlen Naptár, 1978 (Ligonier)

Egyesült Államok - Reformed Church in America

1978 221 Tavasszal megkezdtük az angol istentiszteleteket is. Egyelőre havonként egy vasárnap este tartjuk főleg a vegyesházasok részére. Látogatottsága aránylag kielégítő. Ifjúságunk java része még mindig jól tud magyarul is, ezért közülök sokan még inkább a rendes magyar istentiszteletet látogatják. Konfirmandus osztályuk az elmúlt évekhez viszonyítva sokkal kisebb volt. Ügy látszik mintha korosztály kiesés lenne. Ez a korosztály az egyéb­ként mindig népes vasárnapi iskolánkból is hiányzott. Női Körünk létszáma a gyülekezet tagságához mérten aránylag kevés, de a Női Kör az elmúlt évben is megérezte az Istennek mindenre erőt adó kegyelmét. A szolgálat és az áldozat Mártáinak munkáját kegyelmesen elfogadta és megáldotta az Úr. A nyár végére elhagyta a nyomdát a Kiegészítő Énekeskönyv, melyet az eddig használt amerikai énekeskönyvünk mellé készítettünk. Az 50 éneket tartalmazó füzetből kb. ezer példányt vettek át amerikai és kanadai magyar gyülekezeteink. Énekkarunk most az istentiszteletek elején bemutatja és megtanítja ezeket a szép, de sokak előtt még ismeretlen lelki énekeket. Feltétlen meg kell emlékeznünk az augusztus végén tartott vezetőink csendesnapjáról. Két napot töltött el együtt 20 presbiterünk és tanácsosunk egy táborban Isten igéje és tanítása mellett, sok lelki áldásban részesedve. Bátran ajánljuk ezt más gyülekezeteknek is. Nyári gyermek táborunkat szintén megtartottuk, ahol a bibliai törté­neteket, tanításokat tanítjuk magyarul a gyermekeinknek, s ez hathatós kiegészítője az egész évi vasárnapi iskolánknak. Cserkészcsapatunk Mindszenthy Bertalanná lelkes cserkésztiszt veze­tésével eredményesen munkálkodik. Lehet, hogy ismét eredményes és sikeres esztendőt zárunk 1977-el. De nem a bevétel, vagy a létszám emelkedése az amely elsősorban hálaadásra indít. A mi örömünk annak a megtapasztalása, hogy Isten szeret, és szereteté­­ben minden erőtlenségünk, bűneink és fogyatékosságunk ellenére is kegyel­mesen hordoz és segít minket. 1976-ban 15 keresztelés volt, konfirmált 6 ifjú, házasság 16, temetés 8, melyből csak 1 volt egyháztagunk. » * # OSHAWA, Ont. a torontói egyház társgyülekezete, melyet Dékány Ist­ván szolgál havonként két vasárnap. Gondnok: Zságer László, pénztáros Majoros József. VANCOUVER, B.C. — Lelkipásztor: Szamosközi László A presbitérium tagjai: Jegyző: Szlivka Rudolf, Egyházmegyei meg­bízottak: Fábián Lajos, Baraksó János, Magyar Iskola felelőse: Murguly László. Gazdasági Tanács: Elnök: Molnár Béla, Jegyző: Kapás Imre, Pénz­táros: Somogyi Tibor, Eresei Ferenc, Balatoni Gyula, Márkus Margit, Hor­váth Árpád, Hajdó István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom