Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Európa
1974 145 Ifjúsági munka: A gyermekek közti munka főleg a cserkészet keretében folyik. A cserkészmunka csúcspontja a nyári tábor Tángagerdében, közös katolikus-protestáns rendezésben. Ebben az évben 67 gyermek és 10 felnőtt vett részt a táboron. A két egyház vezető lelkészein kívül nagy segítséget jelentett Koltay Júlia tanárnő, Kellner Hona, valamint Signe tiszteletes asszony odaadó segítsége. Katolikus testvéreink is rengeteget segítettek. A tábort követően 22 amerikai, kanadai és ausztráliai magyar cserkész volt vendégünk Tángagerdén. Kölley György európai körzeti cs. vezetővel érkeztek fel ide északra. Koltai lelkész még a nyári németországi cserkésztáboron is részt vett, ahol a protestáns lelkigondozást végezte. Mind az ifjúsági, mind pedig a gyülekezeti munkában nagy segítséget jelent Kellner Ilona szigorló teológus közreműködése. Ilona rövidesen lelkész lesz. Reméljük, hogy svéd egyházi munkája mellett továbbra is segítségünkre tud lenni e nagy magyar szórványban. Amerikai útja során az elmúlt esztendőben számos USA-beli magyar gyülekezettel is kapcsolatba került. Az Ifjúsági Konferencia legutóbb ifj. segédlelkésszé választotta. Tángagerde: Gyülekezeti házunk neve fentebb több alkalommal szóba került. Igen, az ifjúsági munkában egyre nő szerepe. Amikor az illetékes püspök, dr. Brattgárd meglátogatta a telepet és tatarozási problémáinkról tájékoztattuk, mindjárt felaján-Tángagerde. Reggeli ima