Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Európa
146 BETHLEN NAPTÁR Reggeli áhítat Tángagardében (Svédország) Szemben balról jobbra a 3 cserkésztiszt: Solymár kath. páter, Koltai Rezső lelkészünk, Kellner Ilona theológusunk lotta, hogy 25 ezer koronával ők is hozzájárulnak kiadásainkhoz. Ezek után a legpesszimistább presbiterek is lehetőnek tartják gyülekezeti házunk fenntartását. Lelki jelentősége mind egyházi, mind pedig magyar szempontból felbecsülhetetlen. A szórványbeli kapcsolattartás fontossága nem hangsúlyozható eléggé. Ha nem keressük egymás közelségét, egyszer csak mint oldott kéve széthullunk. Ezért nagyobb összefüggésben is szükség van az összetartásra, kapcsolatápolásra. Itt említjük meg, hogy Horváth Imre főgondnokunk Amsbachban, a református lelkigondozói szolgálat központi tanácsának gyűlésén képviselte gyülekezetünket, Koltai lelkész pedig Szilas Attilával és Kellner Ilonával együtt részt vett az ev, lelkészi munkaközösség stuttgarti gyűlésén. E sorok írása közben érkezett a gyászhír, hogy az államfő, VI. Gusztáv Adolf svéd király, 91. életévében elhunyt. Nemcsak népe körében, hanem a bevándorlók között, sőt külföldön is igen nagyra becsülték ezt a különleges rátermettséggel megáldott uralkodót. Talán kevesen tudják az ország határain kívül, hogy