Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Babos Mária: Két negyvenéves évforduló
1974 113 KÉT NEGYVENÉVES ÉVFORDULÓ Az 1973. esztendő két évfordulóra emlékeztet; mindkettő nagy jelentőségű, sőt életbe vágó lett számomra. Negyven évvel ezelőtt — 1933-ban — bocsátotta ki az Erdélyi Református Egyházkerület első misszionáriusát, Babos Sándort, a mandzsuriai (Kína) missziói mezőre. Az Egyházkerület apraja-nagyja, de főleg ifjúságra, lelki ébredésének tetőfokán, imádságos lélekkel készítette az útra, búcsúzott tőle és hordozta imádságában mindvégig. . . Akkor nem tudtam, nem is gondoltam, hogy abba a missziói munkába én is bekapcsolódom, részese és munkása leszek. Isten útai nem a mi útaink, az Ő gondolatai nem a mi gondolataink. A másik 1933-ban történt esemény jelzi, hogy negyven éve végeztem Erdélyben, Kolozsvárott, a Református Teológia Fakultásán. Lelkészi találkozónkra csak levélbeli köszöntésem érkezett meg és egy pár kedves epizód leírása, melyekből egyet megosztok Naptárunk olvasóival is. Vizsgáink után, Dr. Makkai Sándor püspök úr rövidesen kinevezett a Kerület Nőszövetségeinek utazó titkárává. Valósággal megijedtem a megbízatástól s ennek kifejezést is adtam, mondván, hogy nincs e téren tapasztalatom, sem elődöm, akitől tanulhatnék. A püspök úr magas, szikár alakja jobban kiegyenesedett, rám nézett s azt mondta: “Ha Isten valakire rábíz egy munkát, tehetséget is ad hozzá, ha azt Vele együtt végzi”. Szó nélkül távoztam a püspöki irodából és aggodalom nélkül kezdtem a munkát; járva Erdély gyönyörű, hegyes-völgyes, lankás tájait, hol vonaton, autóbuszon, hol lovas, vagy ökrös szekéren, sokszor pedig a hegj^eken át az apostolok lován. (Babos Sándor azt mondta, hogy azért vett feleségül, mert jól megedzett “paróka” (parókusparóka) vagyok, kibírom a nehéz mandzsuriai vályogos, kátyus útakat is). Látogattam és szerveztem Nőegyleteket és az a sok érdekes és értékes tapasztalattal gazdag munka elvitt engem 300 egy nehány gyülekezetbe. Makkai püspök úr kivánsága volt, hogy a Hunyad megyei Nőszövetségeket látogassam meg. Szűz terület volt, ami az utazótitkárok (leányszövetségi, ifjúsági, missziói, nőszövetségi titkárok) látogatását illette. Baczó Lajos esperes úr nemigen engedett be “idegeneket” egyházmegyéjébe. No de a püspöki kívánság parancsként hatott s az éppen folyamatban levő kerületi gyűlésen személyesen beszélhettem meg látogatásomat. Az esperes
