Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)

Európa

158 BETHLEN NAPTAR Voltak-e akadályok kistemplomuk megvalósításában? BUDAY LÁSZLÓ: Igen, mint minden építésnek, előrehala­dásnak. A visszahúzó, sőt ördögi módon romboló erők is jelent­keztek. Azután az előttünk tornyosuló nehézségek, feladatok le­küzdése, illetve megvalósítása, amint azt megtapasztaltuk, tisztí­­tólag is hatott. Akciónkban mindenki vizsgázott, egyik jobbra a másik balra, egyik pozitíve a másik negative. Tisztábban látunk ezután kit-kit a maga helyén. Voltak olyanok is, akik nem akarták a templomot? KIRÁLY SÁNDOR: Voltak bizony! De ezek nem igv mond­ták, hogy nem akarják, hanem úgy, hogy például nem lehet azt megvalósítani, lehetetlen létrehozni, meg minek nékünk a templom, amikor istentiszteleteinket más egyházak templomaiban is tart­hatjuk, és így tovább. De ezek kisebb számban vannak nemde? DARKOS SÁNDOR: Hála Istennek, igen! Szerencsésnek tartják, hogy a templom egy nagyobb házban fog­lal helyet? FORGÁCS LÁSZLÓ: A jövőre nézve ez a templomépítési mód lesz a járható. Kevésbé fogja igénybevenni anyagi erejét az egyház népének. Ugyanazon a telken nemcsak maga a templom áll egy vagy két toronnyal, amelyet hetenként általában egyszer használ az egyház, hanem kiadható lakások is helyet foglalhatnak itt, parókia, irodahelységek létesíthetők itt. Összegezve ez a célunk, hogy a templomház hozza be legalább jó részében a maga költségeit. Itt merjük is ajánlani sok egyháznak, hogy a temp­lomot alakítsák át templomházzá, hogy ott családok is lakhas­sanak, különösen olyan helyeken, ahol lakásínség is fennforog. Gondolom, hogy ez a megoldás Istennek is jobban fog tetszeni. Önöknek is van ilyen elgondolásuk ezzel a templomházzal? TELEKI JÓZSEF: Igen. Családi lakhely, ifjúsági szállás és vendégszobák lesznek benne. Szerény díjazás ellenében a világ bármelyik részéből érkező vendégeknek, átutazóknak biztosítunk egyszerű szállást. Kétszeresen is hasznos lesz igy. A jelentkezőknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom