Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)

Európa

1971 159 nem kell fizetniük drága hotelszobákat s egyházunk pénztára is megtalálja a maga számítását. Délelőtt résztvettem az istentiszteleten. Meglepetéssel tapasztal­tam, hogy a liturgia elüt más magyar református istentisztelet liturgiájától. Az istentiszteletet vezető lelkipásztor mellett még két presbiter is szolgált. Egyik igét olvasott, a másik pedig közle­ményeket mondott. Az igehirdetés is más, három részben történt. Kérdem, hogy ez egy állandóan alkalmazott istentiszteleti rend? FÜZESSÉRY MATILD: Egyházunk 1964-ben fogadta el az új liturgiát, amelynek az volt a célja, hogy az istentiszteletet élénkebbé, változatosabbá tegye és a gyülekezetét jobban bekap­csolja az istentiszteletbe. Nemcsak úgy, hogy a lelkipásztor mel­lett mindig két presbiter is szolgál; hanem úgy is, hogy az azonos, együzenetű igehirdetés három részre tagolva történik. Egy-egy rész végén az igehírdető, vagy egy-egy presbiter rövid imádsággal vezeti a gyülekezetét az addig hallottak alapján a mi Urunk elé, a gyülekezet pedig az üzenet témájához illő énekkel kapcsolódik be az igehirdetésbe és egy esetleg két énekverssel mondja rá az áment, azt, hogy úgy történjen életünkben az ige, ahogy azt hal­lottuk. Azután folytatódik az igehirdetés, rövid ima és megint éneklés. Most azt szeretném hallani, hogy mi ennek az újításnak az ered­ménye? PUNGUR GYULA presbiter: Mi úgy találjuk, hogy ez a módszer jobban alkalmazkodik az emberhez s jobban megfelel a mai modem követelményeknek. A mai ember nincs úgy beállítva •> transzcendens világ felé és figyelmét a hosszú egyhuzamban elmondott prédikáció nem tudja annyira lekötni. Különben a ré­szekre tagolt prédikációt először 1968 tavaszán vezettük be pró­bára s miután bevált egy fél év múlva állandósítottuk. Mondha­tom azt, hogy, amióta igy gyakoroljuk az istentiszteletet gon­dolhattunk kistemplomunk létrehozására is, mert áldozathozata­lunk is jelentősen növekedett és van egyébb eredménye is, illetve rövidesen lesz. Szabad lenne tudnom, hogy mire céloz itt Pímgur presbiter? Hall­hatnám ezt Marsaiké János presbiter úrtól? MARSALKÓ JÁNOS: Pungur testvérünk egyházunknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom