Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Dél-Amerika
180 BETHLEN NAPTÁR esni bizonyára egy kolbászos rántotta. (Megjegyzendő sehol semtudták, hogy milyen órában érkezünk s a kolbász az nekik a csemegéjük volt, amit vasárnaponként főztek csak a babrizsájukba.) Kicsit ijedten néztem, de nem szóltam semmit, Írisz olyan örömmel adták a legjobbat, amijük volt. A délutáni tovább járkálás segített, hogy ne gondoljak a háborgó gyomromra. És estére mikor az utolsó családhoz jutottunk, (az istentisztelet másnap délelőttre volt tervezve), a háziasszony örvendezve mondja, milyen jó, hog\f nem fogyott még el a saját készítésű füstölt kolbászunk, így legalább jól megvacsorázhatnak. S azon nyomban készítette is a rántottát. Nem mertünk egymásra nézni a férjemmel s hősiesen lenyeltünk valamennyit az ételből. Másnap reggel rettentő fejfájással ébredtem. Épen felöltöztem, mikor beszállingózott a reggeli illata. Hirtelen iramodással kinn termettem s miután alaposan megkönnyebbültem, visszafeküdtem, bejelentve, hogy nem tudok részt venni az istentiszteleten. Persze az ebédre is hiába hívogattak, pedig most paprikás csirke volt galuskával, csak csendben fekdécseltem. Mikor délután tovább kellett indulnunk, már egész jól éreztem magam. Még egy helyen volt akkor este áhítat. Ez a család kivül esett az eddigiektől, de elég számosán voltak, menyekkel és vőkkel együtt. Meglepett mikor megláttam, hogy kőház az otthonuk, mert a legtöbbnek akkor még fél fatörzsből készült háza volt. S ami még jobban meglepett, hogy a házi asszony rögtön azzal fogadott: fel tettem egy nagy fazék forró vizet, tessék bejönni, bizonyára jól fog esni, ha lemoshatja magát. Nagy örömmel vettem ezt, mert addig kis lavór és vagy egy tucat gyerek aszisztálása mellett csak macskamosdást végezhettem. Utána jött a vacsora. Előre bocsánatot kértem, hogy nemigen tudok enni, mert elrontottam a gyomrom. Majd itt helyre jön mondta az asszony. Tényleg, egy olyan főzelék levest kaptam, ami mellett minden olasz minestrone elbújhat. Amit nagyon élveztem az előző nap után. A harmadik helyre az állomástól kocsival vitt ki egy magyar család, miután megvendégeltek, mondták, hogy az iskolában készít nekünk az ottani család fekvőhelyet. Kis beszélgetés után el is vezettek az iskolához. Az erdőben egy nagyobb tisztás, azon az iskola épület, de legnagyobb rémületemre, sem ajtó, sem ablak nem volt rajta, csak a keret. Mondom a bácsinak, hogy nem fog itt éjjel valami vadállat betévedni? Kinevetett, hogy nincs a vidéken semmiféle vad, azok elhúzódnak onnan, ahol az ember megjelenik. Lefeküdtünk a földre készítet ágyra, a férjem azon
