Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Dél-Amerika
1969 181 mód el is aludt, de én bevallom, egész idő alatt az ajtónyílást lestem. S egyszer csak valami állat körvonalait látom. Nem ijedtem meg túlságosan, mert kutyaformája volt s úgy véltem a házi gazdáé lehet. De egyszerre megmerevedtem, mert a kutya röfögött. Szabályos röfögés volt, kétszer is. Egy darabig moccani sem mertem s a szívem a földön körösztül a gyomromban dobogott. Alig mozdulva felkeltettem életem párját, odasúgván, hogy nézd, valami vadállat jött be. Párnája alá nyúlt és zseblámpával rávilágított, s bizony nem volt az kutya, mert az alakja is más volt, a feje pedig mint a disznóé, de még hosszabb orrban végződött. A lámpafényre megfordult és kiballagott. Én még sokáig hallottam a szívem dobogását, de egy csendes eső végre mégis álomba ringatott. Reggel mindjárt megkérdeztem a házigazdát, hogy imé mégis csak bejött egy vadállat. Nevetve nyugtatott meg, hogy az egy tatu volt, hangyász fajta. Sajnos az itteniek nagyon szeretik a húsát, állítólag nagyon jóízű, pedig hasznos állat, kár pusztítani. De tiszteletes ur, baj van, mert nem lehet kocsin menni, nagyon felázott a föld, mondja a bácsi, csak lovon mehetünk harangozni. Hát akkor megyünk lovon, mondja az én könnyelmű férjem, persze csak később tudom meg, hogy előző látogatásaikor már megtanult lovon járni. Hogy én sosem ültem lovon arról, egyszerűen megfeledkezik. Kapok kölcsön a fiától egy nadrágot s felsegítenek a lóra. Sosem gondoltam, hogy ilyen rettentő magas egy ló. Szerencsémre a brazil nyereg egy igen biztonságos valami ilyen félő kezdőknek. Párta formájú, körülbelül 20 centi magas, fából van, a nyakán, az oldalán elkeskenyedik. Szépen kidolgozott, bőrrel vagy fémmel. Remekül lehet belekapaszkodni. Elindultunk s meg is érkeztünk az első családhoz. De bizony a papné csak lóhátról beszélt mindenkivel, mert leszállni nem voltam hajlandó, félvén az újbóli felszállásól erre az emeletre. Megnéztem így is mindent, ami érdekelt, mert növény és állat úgy is kinn van. Az erdőirtás, illetve a már kiirtott erdő, borzalmas látvány volt nekem. A vastagabb fákat kb. egy méterre a földtől fűrészelik el s aztán betakarítva a tüzelőt, felgyújtják az egészet. Borzasztóak az égnek meredő üszkös fák s ezek a fűrészelt facsonkok. Kérdeztem, miért nem vágják inkább ki a fákat, hisz így több mint egy négyzetméter vész el mindegyiknél. Kinevettek, hogy föld az van elég, van olyan aki tíz éve tulajdonosa és nem látta a területe végét. De ha ki akarnának ásni egy
