Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Dél-Amerika
1969 179 porodtak a hangyák, hogy nem győzték a hangyairtó szerrel, mert az drága volt nagyon. A napokban olvastam az újságban, hogy nemcsak, hogy annyira drága, hogy nem tudják beszerezni nagy mennyiségben, de van olyan hangya, ami ellen nincs védelem. Ott Árpádfalván magam láttam, hogy a 10-15 centimeter magas kukoricatáblát egy éjjelen át teljesen elpusztították. Feltűnt, hogy egy bizonyos helyen .3 ló egész délután s este is még folyton körbejárt egy fákkal beültetett területet. Kérdésemre megmagyarázták, hogy hangyák akarnak a narancsligetre masírozni s akkor bizony egy levél sem marad a fán. De a lovak megzavarják őket s hosszas próbálkozás után mégis más felé veszik az útjukat. Van egy bizonyos fajta hangya, amit magyarjaink takarítóhangyáknak hívnak. Millió számra érkeznek s ellepik a házat s a háznak minden zugát, úgy hogy az ember sem maradhat benn. S akkor minden élősdit, bogarat, rovart, sőt még egeret is megesznek s mikor nincs már semmi, elvonulnak. Tulajdonkép hasznosak lennének, a kellemetlen az, ha például egy héten háromszor állít be nagytakarítani a sereg, mert bár nem bántják az embert, de megmásszák s addig nem lehet bemenni a lakásba, amig ők el nem végzik a munkájukat. Most már benzint próbálnak az útjukba önteni, hogy eltérítsék, ha gj^akrabban jönnek. A hangyákkal való küzdelmet a magyarok meg is unták s miután Paranában kezdtek nagyon jó termőföldet parcellázni, lassanként átvándoroltak oda s itt alig maradt egykét család. A templom is elárvult teljesen. A másik helyen, Buriban, ott nincsenek ugyan hangyák, de ott meg a föld nagyon mostoha. Lelketlen kúfárok adták el frissen érkezett magyaroknak s bizony rengeteg fáradsággal tudták csak valamire vinni. Reggel érkeztünk oda s a háziasszony szíves szeretettel invitált a jó reggelire, hogy van még egy kis saját készítésű füstölt kolbászuk, készít belőle finom rántottát. Kicsit megijedtem, mert mi szigorúan tartottuk, hogy Brazíliában nem szabad disznózsírt és húst enni. De olyan csábító illata volt, hogy elhatároztam, most ez egyszer nem árthat meg. Reggeli után még egy kis terefere, aztán indultunk harangozni az istentiszteletre. Ez azt jelenti, hogy lovas-kocsival neki indultunk, minden családot meglátogatni, ami nem kis szó, mert mindegyiknek a területén van a háza s így azok jó messze esnek egymástól. Dél felé, mikor már kezdtünk megéhezni az egyik családnál szívesen kínáltak: tessenek bejönni, van finom saját készítésű füstölt kolbászunk még, jól fog
