Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)

Európa

1969

175

A Capua-i Tábor Három Magyar Felelőse Nt. Tőke Lászlóval.

Számtalan esetben kaptunk “baráti” meghívást a sajtóellenőrző bizottság vezetőjéhez, aki kedvesen ugyan, de azért határozottan adta tudtunkra, hogy “a tárgyilagosság nem erény” s a “krisztusi tanítások”, pláne “a szeretet-parancs”,—“kissé idejét múlta”. Jó lenne, ha “a jelen életelveit követnénk Írásainkban. . .”

Megvallom, tanácsait nem követtem.

Azt ellenben elérte, hogy kézirataink nem postai utón mentek haza, hanem baráti utón. így nem fenyegetett többé az a veszély, hogy a cenzúra jóvoltából soha napvilágot nem látnak.

1942 május 1.-től otthon szolgáltam.

Egy ideig nem folytatódtak Rómában a magyar istentiszteletek, összejövetelek. Majd az összeomlás után Dr. Soós Géza kezdte újra a szolgálatot, amit azután Soós Attila unitárius hittanhallgató folytatott.

1948 január 1.-től ismét kinn szolgáltam. Persze többé nem ösztöndíjasként folytattam a munkát, hanem menekültként. S nem a Magyar Akadémia palotájában laktam, hanem menekülttestvéreimmel egyfedél alatt, a menekült táborok szükség lakásaiban, ahol, bizony hiányzott — és hiányzik — minden kellék, ami emberivé tehetné a környezetet.

Ez azonban nem lett volna baj és nem lenne baj, a baj ott kezdődött, hogy hiányzott és hiányzik mindmáig minden eszköz, ami a tényleges és organikus lelkigondozást lehetővé tenné az itáliai menekült táborokban.