Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Európa
1969 161 Érthető tehát, hogy a csehszlovákiai kommunizmus demokratizálódási folyamatától a .délszlovákiai magyarság szinte a legtöbbet várta s kétségtelen, hogy addigi helyzetét tekintve, ennek a népcsoportnak kellett volna legtöbbet nyerni vele. A magyarok igényét Lőrincz Gyula, régi harcos magyar kommunista vezető s környezete fogalmazta meg s elment egészen a magyar autonómia céljának eléréséig a tervezett új csehszlovák federalista államban. Ebből parázs szellemi szóváltás született s mindez megelevenítette a magyar sajtót, felsorakoztatva a fiatalabb nemzedék költőit, szociológusait, kulturhistórikusait politikusait. Az írók hangja: Az irodalmi berkekben ez a megelevenedés egybeesett Tompa Mihály költő halálának száz esztendős évfordulói ünnepségeivel. Tompa a mai délszlovákiai területen levő helységekben élte le életének legnagyobb, alkotó szakát. (Jókainak Komáromban: szülővárosában van hatalmas szobra.) Tompától kulcs-versként közölték. “A madár fiaihoz” címűt: “. . .Száraz ágon, hallgató ajakkal meddig ültök, csüggedt madarak? ...” — ... “írni kell a magyar betű kedvéért!” idézik tovább, 1850-ből Tompát. — Elemzik “a gólyához” című versből is azt a részt, ahol Tompa a hatalommal cimborálókat ostorozza keserű gúnnyal. (“Beszéld el, ah.. . ! hogy . . . gyalázat reánk! Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk: . . . Testvért testvér, apát fiú elad.” . . . ) A “prágai tavasz” által megérintett délszlovákiai ifjú magyar költőknek,—ellentétben Tompával—száz év után nem elégikus, nem lemondó a hangja. Ők az emberen átlátni is akaró, kegyetlen, komor, véres “szocialista realizmusban” edződtek.— Tompáék bujkálhattak még a szabadságharc leverését követő abszolitizmus idején. Meghúzhatták magukat barátoknál, falusi parókiában s másutt. Bocsor tanár úr Pápán a kollégiumban a “Karthágói harangok” történetével a császári biztos előtt is magyarázhatta a diákoknak 1848 eseményeit, mert a nemzeti elnyomás nem tökéletesedett annyira, mint az ideológiák, hogy átlásson az emberen.—A “szocialista realizmuson” áthaladt költő az “élni”, vagy “halni” helyzetben: határozott. így ír: “A ráolvasással bűvöltek, néztek és egyre inkább látni is akartak.—Hirdették, hogy a tudomány tiszta térségeire csak a dogmák ingoványain keresztül vezet az út, és amikor nyakig a hínárban álltunk, a szocializmus hirtelen felkent papjai még akkor is azt kiabálták: előre!...
