Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Európa
162 BETHLEN NAPTAR A védteleneket, felmenti az idő ügyésze,—de ki menti fel a költőt, aki nem képes önmagát felmenteni már?, mert érzi: bűnösebb mindenkinél, hogy nem gondolkozott a legnagyobb szükség idején . . Mindenki határozott, mindenki bátor, mindenki “gondolkozik”,—mint a fenti költő, aki a magyar elemiiskolai s tanonciskolái oktatás hiányosságát tárgyalja, vagy felveti azt a kérdést: miért nincsenek a televízióban magyar nyelvű adások, s akik a nemsikerült kitelepítés miatt bánkódó nacionalista szlovák politikusokkal szállnak vitába.—Az egyik szociológus például a televízió magyar adásokat hiányolva így ír: “Harcok, kegyetlen, lecsilapíthatatlan harcok dúlnak az ember lelkében. Nincs megállás, nincs visszakozás. A gondolat a keletkezése pillanatában még csak erjedés,—de később már követelés, nyilvánosságra kívánkozó, más emberek lelkében tovább élni akaró erő. Erő, mely birtokosainak sokasodásával hatványozva nő.- -Gondolat! indulj hát hódító utadra, szülj tetteket—a csehszlovákiai magyarság örömére!”—S c fiatalok, kik magukra vállalták a gondolkozás kinját, alig tudják, hogy zsilipjévé váltak tizenötmillió magyarnak, s a gondolat-kimondás bátorsága, mialatt visszahat rájuk, emberré formálva őket, kiváltja messzi magyarok elismerését, hódolatát ! A nyelv, a kultúra egyenjogúsága, az iskolák: E fiatalok képzetében a kultúrát nemcsak az irodalom s a képzőművészet képviseli. A kultúra—sokkal általánosabban, sokkal emberibben—“az emberek egymásközti kapcsolata, az emberek társas és közösségi viszonya.” Ez az igazi kultúra nemzetek fölött áll, mert általános, emberi. De az igazi kultúra tiszteletben tartja minden nemzet sajátos jellegét s az egyedek s a nemzetek e kölcsönös tiszteletben kerülnek közelebb egymáshoz, így ismerik meg egymást. Az irók ezzel az ottani magyarság sajátszerű kultúráját védik. A nyelv-védelem terén maga a Csehszlovák Tudományos Akadémia nemzetiségi kapcsolatokkal foglalkozó Szociológiái Osztálya tett javaslatot. Javasolta, hogy “biztosítsák az alapvető nemzetiségi jogokat az egész ország területén aránylag szétszórtan élő nemzetiségi csoportok számára. Fogadjanak el olyan nyelvi törvényt, amely szerint a köztársaságban nincs semmiféle kötelező, hivatalos államnyelv.”—(Ebből a kegyes, tudományos óhajból természetesen eddig még nem lett törvény.)
