Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)

Európa

150 BETHLEN NAPTAR EURÓPA SVÉDORSZÁG — NORVÉGIA — DÁNIA Lelkipásztor: Koltai Rezső (Stockholm). Beszolgáló lelkészek: Szilas Attila (Koppenhága), Terray László (Oslo), Szigethy Sándor (Malmö). Lélekszám: 3,000. A vikingek és pogány magyar őseink nagyjából egyidőben pusztították Nyugat Európa falvait és városait, de ekkor nem találkoztak egymással. Jó lenne tudni, mi lett volna, ha mégis összetalálkoznak. . . Leszármazottaik—nagyobb számban—csak a második világháború után találkoztak egymással, mégpedig viking földön. DÁNIÁBA is ekkor érkeztek először nagyobb magyar cso­portok. Egyházi szempontból arról a segélyakcióról kell elsőnek megemlékeznünk, melynek keretében—1947-48—ban többszáz ma­gyar gyermek tölthetett hosszabb időt e tejben-vajban-sajtban gazdag országban. Lelkigondozóként Joób Olivér nyíregyházi lel­kész kisérte a gyerekeket. 1948 nyarán Leskó Béla, aki akkor Svédországban tanult, kapott megbízatást a köztük való lelki­pásztori munkára.—1956 után valamivel több mint ezer magyar jött Dániába. Nagyrészük az évek során tovább vándorolt, főleg tengerentúlra. Kezdetben Gémes István ev. lelkész szolgált közöt­tük, de 1957 őszén ő is tovább utazott, Braziliába. Kb. ettől kezdve lett része gyülekezetünk a skandináviai magyar egyházi mun­kának. Az istentiszteleteket most Glatz József és Szilas Attila teológus tartották, felváltva, Koppenhága, külömböző templomai­ban, mig végül a Virum-i templomban talált maradandóbb ott­honra a gyülekezet, amikor Szilas Attila e dán gyülekezet lelki­­pásztora lett 1963-ban. Jelenleg kb. 20 vidéki és 50 koppenhágai családot tartunk nyilván. A nyári hónapok kivételével havonta van istentiszteletünk, Odensében családi áhítatot szoktunk tartani. A gyülekezetnek nincs presbitériuma, de tagja a skandináviai protestáns egyház­tanácsnak. Közös ügyeinkről istentiszteleteink alkalmával van megbeszélés és döntés. Anyagi támogatást a dán egyházi segély ad. Ez a támogatás fokozatosan csökken, a hívek adakozóképes­sége és készsége viszont, ha szerényen is, de növekszik. Gyülekeze­tünk jó barátja Zeuthen Mogens dán lelkész, aki a harmincas években soproni teológus volt s még mindig jól beszéli nyelvünket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom