Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)

Európa

1969 151 Ahol csak tud, segítségére van gyülekezetünknek. Földrajzi hely­zetünkből adódik, hogy a legtöbb Skandináviába érkező magyar lelkésszel kapcsolatba kerülünk. E találkozások kis gyülekezetünk számára is igen gyümölcsözőek. NORVÉGIÁI munkánkban egy örömteljes változás állott be: Terray László a középnorvégiai szigetvilágból beköltözött Oslóba, ahol a norvég izraelmisszió elnöklelkésze lett. Ezentúl innen szer­keszti a Norvég Misszió magyarnyelvű rádióadásait is, melyet hetente sugároz a montecarloi rádió (41-m. rövidhullámon, min­den péntek d. u. 17.30-kor, középeurópai idő szerint). A helyi egyházi munkában is könnyebben részt tud venni az elkövetkezen­dő időben. SVÉDORSZÁGI gyülekezetünk életéből megemlithetjük, hogy a reformáció 450., valamint a Lutheránus Világszövetség megalakulásának 20. évfordulója alkalmával a lundi ünnepségeken dr. Josef son Ruben érsek köszöntötte a gyülekezetei és lelkészét, dr. Vajta Vilmos professzor (Strasbourg) és Koltai lelkész pedig ismertette a keleti ill. nyugati kisebbségi egyházak helyzetét és adott át üdvözleteket. Tangagarde. Bibliaóra a szabadban. Magyar-svéd gyülekezeti estre került sor Stockholmban már­cius 29-én dr. Ljungberg püspök és Kastlund igazgató-lelkész részvételével, majd Malmöben abban a gyülekezetben, ahol isten­tiszteleteinket és összejöveteleinket tartjuk. Igen gyümölcsözők voltak ezek a testvéri találkozók. —Magyar katolikus testvéreinkkel két Ízben találkoztunk Stockholmban: egyszer nálunk, majd másodszor a kát. gyülekezet helyiségében. Előadásokat tartott Solymár János páter és Koltai Rezső lelkipásztor. Egyházi irodalom és énekbemutató gazdagítot­ta még e testvéri együttléteket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom