Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Szabó Imre: Magyar Református Ökumené
1969 143 ából. Ennek a “Magyar Református Ökumené szervezésének gyakorlati útja” c. részletében épkézláb javaslatokat tesz. Mi itt Latinamerikában tettünk néhány lépést a jövendő felé. A feladatok szorongatnak bennünket. Mi vagyunk a legnagyobb magyar református szórvány. Közlekedés, gazdasági-társadalmi helyzet, az aratnivaló sok- a munkás kevés problémája bennünket szőrit a legszűkebb csizmával. Viszont előőrse vagyunk egy hadseregnek, amelyik az Ur dolgában vitézkedik és nem derülhet ki rólunk az, hogy hadtáp nélkül vagyunk, amig máshol lelki és anyagi erők vannak tartalékban s ezek a mi munkánk és jövőnk számára adhatnak falatot. Cito, citissime . . . életre kell hivnunk azt az ökumenikus (magyar - református) Szervező Bizottságot, amelynek feladata a magyar református ökumenikus szervezet előkészitése. Nem állnak kész sablonok a rendelkezésünkre. Óvnunk is kell ezt a drága élő testet a megmerevedve születéstől, de mint magzatot megölni, születésében késlelteni súlyos bűn lenne. A Bethlen Naptár önként adódó fóruma ennek a szervezkedésnek a maga kötetlen, eleve “ökumenikus” szellemű nyitottságával. 3. Harmadik fontos tényezőként Ravasz László 1935-ben az anyaországgal való kapcsolatot emliti . . . “roppant el lehet szakadni . . .” irja, s az uj idők bonyolultságaiba tekintő magyar rájött, hogy a nagyvilág kicsivé lett, de benne nem lehet hűtlen a szivében megnőtt régi kicsi hazához. Ez a haza számunkra “. . . éltető eszmévé finomult” s maga virtuális valóságában szinte több, mint aminek otthoni sorsa fűt és aggaszt. Több mint hegy, völgy, viz, város, falu, ember. A szellem a lélek, a népiség erejével éltető valóság az élet belső mélységeiben. A magyar haza, a küzdő, vergődő magyar nép sorsával való közvetlen kapcsolatok döntő ténye az, amit a rontás nélküli magyar könyv, zene, szellemiség jelent. Keserű valóság, de a magyar jelen vasfüggönyei nem tűntek el. Annak pillanatnyi “Urai” hiába akarják elhitetni magukkal és a világgal, hogy a magyar nép nevében szólnak és cselekszenek. Opportunizmusuk nem alap annak a dialógusnak a számára, amelyre mindkét oldalon szükség van. Végső soron arról van szó, hogy az élet és világformálás ügye a rejtett vagy nyilvánvaló totalitárizmus vonalain megy-e tovább, vagy pedig a felelős társadalom felé. Ezt a világrendet pedig Isten nélkül megteremteni nem lehet. A kommunizmus mosolygó
