Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Halottaink
1968 93 Elkésett, pár soros újság hírből tudtuk meg hogy eltemették. Fáj, hogy már ő is elment közülünk. Ezért van, hogy a mi szivünk és lelkünk sokszor olyan kihalt, olyan árva mint, “Krasznahorka büszkve vára.” Sokat próbált testvérünk nyugodjék csendesen a feltámadás reménysége alatt. (Cs. K.) A Váradi Püspök Emlékezete. Gyönyörű nap sütött Kolozsvár felett. A nyár még egyszer fénybe, napsugárba, virágok illatába öltözötten végig sétált a városon. Tavaszy professzor ur pedig kirándulást tervezett a ködbe és magyar legendákba rejtőzött tordai hegyek közé. Hatalmas autóbuszt béreltek ki ez alkalomra, mert a kisportolt Tavaszy tanár uron kívül vékonyabb dongáju atyafiak is részt vettek a kiránduláson. Aztán az egész napot ott töltötték a tanárok és diákok óriási testvéreik, a tordai hegyek között. Fent az óriások homlokán napfény ben, virágok illatában fürdött az arcuk. Szemük belátta az egész Erdélyt. Alattuk a mély szakadékokban, ahol László király megugratta a rabló kunokat, ködöt és felhőt kavart a szél. Pipáztak a hegyek. Körül ülték az erdélyi medencét, mint vitézek a tábortüzet. Lábaiknál élt, zsibongott Erdély rejtélyes élete. Késő délután indultak vissza az ősi magyar város felé. Már ott robogott az autóbusz a kolozsvári lejtőn, amikor hirtelen belépett közéjük a halál és melléjük telepedett. . . . A hatalmas batár fékje felmondta a szolgálatot és a tehetetlen anyagot rettenetes erővel röpítette a nehézkedés törvénye a kolozsvári völgy felé. A kirándulók megérezték a halál érintését, és mégis mindenki fegyelmezetten viselte magát. A diákok szégyeltek gyáván viselkedni a nagy filozófus és etikus társaságában, Tavaszy professzor ur előtt, aki olyan nyugodtan ült a helyén, mint az Oltárkő a Hargita oldalán nagy viharok idején. Mikor a rohanó autó zúgása és a feszültség szinte elviselhetetlen lett, valaki énekelni kezdte: “Uram segélj, törékenyek vagyunk.” BUTHI SÁNDOR j 1912-1967 |
