Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Otthonunkról
BETHLEN NAPTÁR 117 útmutatása nyomán félretette az egyházüldözés nyilt, sztálinista módszereit, de következetesen és hatékonyan gyakorolja a vallás és egyház elhalását célzó lenini politikát. Azért, mert tudatában vannak annak, hogy a nyilt egyházüldözés megbosszulja magát. Kifelé hirdetik az egyházakkal való békés koegzisztencia lehetőségét, sőt együttműködést minden nemzeti, társadalmi és gazdasági kérdésben. A Kádár-rendszer vezetői nyilatkozataikban azt érzékeltetik, mintha a vallászszabadságot teljes mértékben betartanák, de cselekedeteikben az egyházi élet gyökrereinek elvágására törekszenek. Intézkedéseik elsősorban az ifjúságnak a vallástól való hermetikus elzárását célozzák. Az istentiszteletek idejére teszik a gyerekek számára legvonzóbb foglalkozásokat, játékot, sportot, kirándulást, filmbenutatót stb. A hitoktatást a legraffináltabb eszközökkel akarják lehetetlenné tenni. A gyerekekre és szülőkre gyakorolt pszihológiai nyomással meggátolják, hogy a fiatalok egyáltalán megismerjék szüleik vallását. Az iskolai előmenetel, a középiskolai — és főképpen az egytemi felvétel és előrehaladás, majd az elhelyezkedés első sorban attól függ, hogy a fiatalnak mi a viszonya a valláshoz. A katolikus szerzetesek és papok ellen 1961 óta sorozatosan lefolytatott perek és súlyos Ítéletek viszont tükrözik, hogy milyen könyörtelenül csapnak le akkor, ha rájönnek arra, hogy egyesek magánúton, családi körben, barátilag foglalkoznak a fiatalok vallásos nevelésével. A rendszer az Állami Egyházügyi Hivatal ellenőrzését irányítássá fokozta. Ezt az irányítást persze sokkal kifinomultabb eszközökkel gyakorolja. Egyházpolitikájának lényege a vallásos hit elhalásának meggyorsítása. A kommunista egyházpolitikát taglaló cikkekben, tanulmányokban nyíltan leszögezik, hogy átmenetileg szükség van ugyan az egyházakra, egyházi kormányzatokra is, sőt ügyes politikával ezt a kormányzatot fel is lehet használni — akár akaratuk ellenére is — hogy segítőtársaivá legyenek a kommunista kormányzatnak az egyházi élet leépítésében. Az 1965 márciusában kiadott ideológiai irányelvek újra nyomatékosan aláhúzzák az egyházak és vallások elleni harc fontosságát és azt az egyik legfőbb feladatnak minősitik. Ebben a törekvésükben mindezideig az a felismerés sem renditette meg őket, hogy a vallás nélkül felnevelődött fiatalok nem a kommunista ideológiát veszik át, hanem hedonistákká vagy pesszimistákká és cinikussá válnak. Sokszor meg éppen sajátságosán lázadnak a fennálló rend ellen. 1960 óta az ifjúkori bűnözők száma megkétszereződött. A huligánizmusban, a bűnöző bandák, “galerik” keletkezésében még a marxista szociológusok jó része is a társadalom elleni lázadást és “elidegenedést”
