Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Otthonunkról
BETHLEN NAPTÁR 10] A különféle egyházi tisztségek, mint püspök, esperes stb. gyakorlati jogosultságát is elismeri a XVIII.-ik fejezetben, sőt igy ir: “Szabad tehát most az egyház szolgáit püspököknek, presbitereknek, pásztoroknak és tanítóknak hivni.” Mondhatjuk azt, hogy a Második Helvét Hitvallás egy mérsékelten püspöki egyházszervezetnek éppenugy a hitvallásos könyve lehet, mint egy teljesen a gyülekezeti szabadság elvét elfogadó kongregacionalista gyülekezetnek. És a Méliusz Juhász Péter szemében nagyon is nyomós ok volt ez, mert hiszen ha van az egyházi életnek területe, amelyben a magyar refomáció sajátosan egyedi gyümölcsöt termett ez az egyházszervezet volt! Tehát összefoglalhatjuk úgy a Második Helvét Hitvallás jelentőségét: amit Istenről, az Apostoli Hitvallás tételeiről, a kegyelem eszközeiről, az üdvösség útjáról, az egyházról, a lelkipásztor szolgálatáról, az egyházi életről, az egyház és a világi hatalom viszonyáról tanitott: kiválóan kifejezte azt, amit a magyar reformátorok is hittek s megvallottak. És ez a közös hitvallás egységet teremtett köztük és az egész református Ökumene között Skóciától Lengyelországig, bizonyos értelemben már akkor is, de későbbi korokban lényegesen fontos jogvédelmet is biztositott. De nagyon is megfelelő volt a Második Helvét Hitvallás is azon a ponton, ahol a magyar reformáció sajátságosán eredeti volt: az egyház szervezeti felépitésében. Azért volt megfelelő, mert ezzel kapcsolatban legfeljebb csak annyit mondott, hogy szükséges az, hogy Isten Igéje szerint rend és fegyelem legyen az egyházban, de a presbitériumokról, egyházmegyékről, zsinatok összetételéről, mikéntségéről az összes többi nyugati református hitvallással ellentétben nem mondott semmit. Révész Imre akadémikus (volt debreceni püspök) irta több alkalommal is, hogy a magyar reformátorok, akik Buliingerhez vagy Bézához oly gyakran fordulnak tanácsért istentiszteleti, házasságjogi főként pedig dogmatikus kérdésekben, egyházalkotmányi, kormányzati és szervezeti kérdésekben egyáltalán nem kérnek útmutatást. Ennek a kérdésnek legnagyobb ismerője Miklós Ödön úttörő monográfiájában ezt a figyelemreméltó tényt meg is magyarázta: “nem volt rá különösebb szükségük.” Néhány kiragadott mondatban, melyek Miklós Ödön könyvének sarkalatos pontjairól nyújtanak némi képet, idézzük is csak szemünk elé a magyar reformáció egyház szervezetének külső és látható formáját: “Ha a magyar reformáció eltekinthetett külföldi egyházalkotmányi képzetek átvételéről, annak az az oka, hogy hazai protestáns egyházalkotmányunknak túlnyomóan hazai gyö
