Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)

Európa

92 BETHLEN NAPTÁR evangélikus egyház s az esztergomi katolikus egyházmegye vezetői — tudtunkkal — körlevélileg előirták, hogyan kell a külföldre utazó lelkipásztornak az egyháztól is engedélyt kérnie- A reformá­tus papok sokan ma is turista vizummal jönnek ki. Ehhez nem kell egyházi engedély s a vezetők ekképen nem felelősek azért, ha a lelkipásztor történetesen kint marad. — Mondják, hogy a Református Egyház a kelleténél is jobban teljesiti az állam utasitásait. — Igaz, hogy emiatt a vezetőkön utál­­kozik a nép. De az is igaz, hogy nem minden templomban olvassák fel mindig az állami utasitásokat. Mert ha a rendszer nem tudja az Egyház ellen fordítani a népet, akkor nincs minden templomban besúgó. Sokszor, ha egy ügyet már erkölcsösen védeni nem lehet, mindig, mindenütt akadnak olyanok, akik a nemtelen védelmet is magukra vállalják. S amikor az Egyház megszűnt az állam lelkismerete lenni, ha nem lehet bizonyság és tükör, akkor hallgat. A nemzetölő, abortuskérdésben is szinte minden Egyház hallgat . . . Van-e jövő? Otthon, az utcán megkérdezett fiatalok az újságírónak ezt felelik: valamilyen hitet kell adni az embernek. Az egyház, a gyülekezetei, az imaközösségei, a lelkipásztorai hite nem “valamilyen” hit. Pontosan meghatározott, pontosan élt hit ez. A társadalmilag szervezett, látható, szociológiai egyház szerintünk Krisztus testének mindig is csak szegényes képmása. De a láthatatlan Egyház, amely felfele, az égbe vet horgonyt, akkor is széttörhetetlen életegységbe fogja össze övéit, ha ideig-óráig szét is törték az Egyház szervezett, földi képét. Akik üdvösségre pré­­destináltattak, azokhoz mindenkép eljut az Ige. S ez a Lélek dolga, nem a mienk! Túl azon, hogy mit akar velünk Isten, a mi dolgunk a hűség. Otthon is ezen áll, vagy bukik az Egyház sorsa- S a pap hűsége ott kezdődik, amikor csak pap akar lenni. Az ilyen pap szereti a népét s akkor sem teszi le a palástját, ha “port is eszik kenyér gyanánt s italát könnyekkel vegyíti.” S az emberiség jobbik fele ma is keres. Ma is nosztalgiával él. A hit ma is túlmegy az értelmen. A lelkeket — hiába tagadják, — ma is szomjúság tölti el. — A mi hitünk pontos hit, mert tudjuk, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. Ő azért van nekünk, hogy “semmi el ne vesszen s mindenek megtartassanak” kint s odahaza is. Ebben hiszünk! Dr. Krüzsely József

Next

/
Oldalképek
Tartalom