Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)
Európa
BETHLEN NAPTÁR 03 ERDÉLY. Egy 1964-es adat szerint az erdélyi református egyháznak 700.000 megkeresztelt tagja van, akiknek szolgálatát 740 gyülekezetben 783 lelkész látja el, 1090 egyéb tisztviselővel, illetve segédkező munkatárssal. A központok: Kolozsvár, ahol Dr. Nagy Gyula a püspök, és Nagyvárad Büthi Sándor püspökkel, akik az egyházak ökümenikus tanácsában is helyet foglalnak. Dr. Nagy Gyulát, aki az elhalt Vásárhelyi János utóda lett, 1962-ben választották püspökké. Régebben Petrozsényben, majd 13 évig Nagyszebenben működött. Ellenjelöltjei voltak: Juhász István, a Teleki Intézet volt munkatársa, aki veje Tavaszy Sándornak s jelenleg theológiai tanár, továbbá Tőkés István, aki valószinüleg a málnási lelkész fia. A református theológia tanárai közül nyugalomba mentek: Imre Lajos, Marosi Albert, Nagy András. Marosi utóda lett (görögöt tanit) Teleki Mihály tordaszentlászlói református lelkész. A kolozsvári Református Theológia épületének második emeletét át kellett adni a románoknak, akik pedagógiai szemináriumnak használják. A kolozsvári Farkas-utcai református templomban négy lelkész beszélhet: az egyik hivatalból a püspök: dr. Nagy Gyula, — a második Dávid Gyula püspökhelyettes, aki egyben a templom lelkésze is; ő a székelyföldi, udvarhelyi pap volt. A harmadik Csutak Csaba püspöki titkár, Csutak Vilmos sepsiszentgyörgyi muzeumigazgató fia; a negyedik dr. László Dezső, volt országgyűlési képviselő, a templom régi lelkésze, aki öt évi börtön után, 1962-ben szabadult ki. Ő az egyházkerület levéltárosa. A levéltárat a Farkas-utcai templomban helyezték el, valószinüleg a Bagolyvárnak nevezett toronyszobában. Felesége a kántori teendőket látja el. Az egyházkerületi műemlékek gondozója Nagy Géza, akinek hasonló nevű atyja theológiai tanár volt. A Királyhágó-melléki református egyházerület püspöke Nagyváradon Büthi Sándor, aki debreceni származású, előzőleg Délerdélyben volt lelkész. Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint olyan munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét. Járjatok szeretetben, miképpen Krisztus is szeretett minket és adta önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jóillatul. H. Tim. 2, 15 Ef. 5, 2