Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)
Csia Kálmán: Palást Csere
60 BETHLEN NAPTÁR Majd amikor Korsutu, mert igy hívták az adószedőt, fuvaros után tudakozódott, felajánlotta, hogy haza viszi. Szép holdvilágos éjszaka volt. A fehér utón vígan kocogtak a kis székely lovak. A cserge pokróc jó melegét nyújtott az utasoknak. Korsutu jól érezte magát. Szive megtelt a szép jövő gyönyörű álmaival. Elgondolkozott a földi élet csodálatos változásain és érezte, hogy a szerencse szép aranyhaját kétkézzel ragadta meg a székelyek között. A lovak lassú ügetésben a peszentei rengeteg tisztására értek, ahol a szallagnyi keskeny utat teljesen ellepte a hó. A tisztást sötét vonalú erdő szegélyezte, mint halálhírt a gyászkeret és a fák szinte roskadoztak a havat termő éjszakában. Ott, ahol a fensik dőlni kezd, hogy beleessék a szikla szakadékokba, megállította apám a lovakat. Hosszan mosolygósán nézte az adószedőt. Majd mókázó kedvvel mondta neki: Korsutu ha te most velem itt megbirkózói és a földhöz vágsz engemet, neked adom a kocsiszánomat és a két jó lovamat. Erre az ajánlatra a holdvilágtól fényes regáti arc kibeszélhetetlen változásokon ment át. Csodálkozás, félelem, haszonlesés, vakmerőség úgy cikáztak át rajta, mint villámok az esőre dagadt felhők között. Végül is úgy döntött, hogy vállalja a fogadást. Utóvégre nem veszthet sokat. Ha ő kerül a földre, úgy sem üti meg magát, hiszen méteres hó takarja a világ arculatát. Azonban ha elnyerheti a gyönyörű lovakat, a parádés lószerszámokat, a szánkót, a cifra pokrócokat, ő lesz a falu székelyeinek román vajdája. Aztán a peszentei tetőn furcsa párbajt vívott a két ember. Korsutu birkózás helyett, verekedéssel akarta legyőzni ellenfelét. Azonban az első nagy kalapács ütéshez hasonló mozdulatot úgy védte ki az öreg, hogy a hosszú kar majd eltört a székely marok vaskapcsában. A következő percben Korsutu már repült is felfele mintha szárnya nőtt volna. Majd mikor a hóra ráesett, veszedelmesen közel jutott a szakadékhoz. Akkor tapintatosan, szinte védőn, emelte feléje az öreg a csizmáját, úgy hogy ha megmozdul, a hideg jégszeg a torkába vág. Majd Korsutu fölé hajolva, szinte gyöngéden beszélt hozzá. Elmondta neki Botond vezérnek történetét és megmagyarázta annak tanulságait is, amelynek summája az volt, hogy nem singgel mérik az embert. Akkor azonban már úgy reszketett az adószedő minden porcikája, mint a jófajta kocsonya, ha kést szúrnak bele. Végre mikor az öreg befejezte a kioktatást, szépen felsegítette az adószedőt a hóból. Majd tempósan felült a szánkóra. Az ülés közepére- Jó cserge pokrócait maga alá tette, bele fészkelődéit, mint madár
