Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)
Eszenyi László: Hét Évtized Biztosításaink Tükrében
BETHLEN NAPTÁR 49 mintha azok vagy nem tudnák, vagy nem értenék az egyház dolgait. A lelkipásztorok igazi és őszinte munkatársakat nyernek és kapnak a munkára kész presbiterekben. Nincsen ma olyan egyház, ahol a lelkipásztor és a presbitérium ne őszintén tárgyalna meg minden egyházat érintő kérdést és ne tárnák fel őszintén egymás előtt a bajokat és veszedelmeket, amelyek egyházaikat úgy belülről, mint kivülről fenyegetik. A szeptemberi ligonieri konferencián egymás után hangzottak el a kiváló fiatal másod-generációs presbiterek komoly felszólalásai, amelyek arról győzték meg a jelenlévőket, hogy ezek a legnagyobb hozzáértéssel és tehetségeik legjavával kivánják szolgálni egyházaikat, azokat épiteni akarják. Ezek az élet minden más területén is kiválóan állják meg helyeiket s tehetségük eredményeket is produkál. Az utóbbi időben egyre jobban elnéptelenedő és a valamikor sűrűn lakott területekről mindinkább a külsőrészekre költöző fiatalság őseik által alapított és általuk is hőn szeretett magyar református templomokba jár vasárnaponként. Egyre több példa mutat arra, hogy nem szégyelve hitöket, uj és ékesebb magyar templomokat épitenek az uj lakónegyedekben, mint pl. Detroit( Michigan), Akron (Ohio) stb. A múltat magunk mögöt hagyujk s annak hibáit tudomásul vesszük s abból tanulva, vájjon melyik az a helyes ut amit követni kell? Az “együttmunkálkodás”, vagy ahogyan ezt többen közülünk mondják “cooperáció” útja. Nekünk magyaroknak, még sokat kell tanulnunk ezen a vonalon, hogyan kell minden más egyéni érdeket félretéve, csak a szent és közös ügyet szem előtt tartva, ennek érdekében összefogni, dolgozni. A cél egy és közös, az Isten országának épitése az anyaszentegyház szolgálatán keresztül. A megosztottság hátrányát érezzük és látjuk minden vonalon, a politikai, társadalmi és gazdasági élet vonalán, mennyi súlyos károkat és pótolhatatlan veszteségeket szenvedtünk a megoszlás és széthúzás következtében. Legalább a vallás és a hit területén kell példaadó munkát végezni. Nagyon találóan jegyezte meg az egyik keleti gyülekezet érdemes főgondnoka, amikor a testvéri látogatások szükségességét hangoztatta, hogy milyen jól esett az régen, amikor “szírit káréval” (villamossal) mentünk egyik faluból a másikba s most, hogy mindenki autóval közlekedik, sokszor csökken a lelkesedés s ritkábban jutunk el egyháshoz, hogy egymást erősítenénk és építhetnénk a kapcsolatot. A legnagyobb elismerés hangján kell megemlékezni
