Bethlen Naptár, 1965 (Ligonier)

Tarnóczy Árpád: Nyirség

BETHLEN NAPTAR

41

NYÍRSÉG

Irta: TARNÓCY ÁRPÁD

Vakmerő munkához fogok: felfedezem Magyarországot. Ezer év után és nekünk, magyaroknak.

★

Különös éjszakám volt az éjjel. Nyugtalan alkony következett az első melegebb tavaszi napra és izmos sóhajokkal érkezett meg a sötét. Nem én sóhajtoztam, de a világ. A csillagoktól kezdve lefelé minden: felhő, szél, erdő, mező, bokor, fűszál, rügy; föld és madárfütty, mert valóság, hogy késő éjfélig fütyürészett a madár.

Nem messze innen: nyirjes. Mélyen a völgyben: sertésólak. A kanyarodóban: poros ut. Szivemben örökké: Magyarország. A többit már nem volt nehéz megépíteni a képzeletnek, ami ugy-e, mindenkinél növekedőben van ilyen időtájt?

Úgy hallottam, hogy a nyirségi kanászok fújják a tülköt:

— Tuuu-tu-tuuu.

Aztán porfelhőket láttam erre is, arra is és kolomposan szuszogón, sivajgón meg röfögőn nyüzsgő kondák lepték el a legelőt. Bőhaju kondás telepedett le előttem ősi szűrre s a szűr végében kócos kis puli ült meg.

— Na, Fidó, — mondja neki a kanász, — hát egyél.

És odavetett neki egy kis szalonnahéjjat, kenyeret. Maga meg térdére könyökölve némi dalba kezdett:

"Szomorog a nyíri kanász A babája messzi tanyáz.

Ahun tanyáz, fehér a ház,

Gyöngyös csellag ott éccakáz."

Mintha tülkön búgott volna felém ez a régi, primitiv kanásznóta. Valahonnan Előd fia Szabolcs csodálatosan szép földjéről. És hát hallottam én már sokszor ezt a nótát, hogyne, hiszen nem is jöhetett volna elő máskép ezen az éjszakán, de akkor csakugyan nyírségiek voltak körülöttem. Szép farsangi éjszakán, cigányozó jókedvben. Gyönyörűséges szabolcsi lány énekelte nekünk huncutkodó duhajkodással és nagyon illett szép szájára ez a pogány borongás. Mondta is neki néhai öreg Jármy András tekintetes ur:

— Lelkem, kicsi Lenkém, énekeld csak no még eccer, hadd füröggyék meg a lelkem ekkicsikét a rakamazi szélben.

Ettől gondoltam arra, hogy felfedezem biz’ én Magyarországot, mert régi és uj határait ugyan mindenki ismeri, azt is mindenki