Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
Halottaink
BETHLEN NAPTÁR 83 idők mindent elseprő erővel zúztak szét. A harctérről szerencsésen haza tért Teleki Lászlót az ősi otthon nem fogadta be, mely fedulva, kirabolva meredt négy falával az égnek. Régi népszerűsége az uj rendszer szemében szálka volt. Tudták róla, hogy külföldi kapcsolatokkal rendelkezik, hiszen ezek segítségével juttatta ki két kis fiát Sehweizba. Barátjával Pógyor Istvánnal biblia kört alakítottak, melynek működése alatt a rendszer összeesküvést gyanított, emiatt először deportálták, majd perbe fogták és hét évre Ítéltek el. Úgy a fegyházak falai között, mint munkatáborokban, a bányában megőrizte hitét, lelki nagyságát és kedélyét. Vigasztalója volt sorstársainak és minden panasz nélkül viselte az élet keresztjét. Szeretett felesége súlyos betegségéből meggyógyulva könnyebb munkát kapott és 1956 tavaszán kiszabadulva, ő is gépkezelői munkát végzett valamilyen állami építő vállalatnál, nagyon szerényen meghúzva magát a fővárosban. Isten utjai valóban kiszámíthatatlanok, mert úgy volt megírva, hogy feleségével együtt ötven éves korban, oda távoztak, ahonnan visszatérés e földi életbe nincsen, de számukra kitárult az örök élet. Csaknem felnőtt, Schweizban nevelkedő fiaikkal Varsóban lett volna a várva várt találkozás, 14 évi elszakadás után, az elmúlt esztendő őszén. Emberi ésszel fel nem fogható, hogy miért következett be Varsótól 100 km-re a vasúti szerencsétlenség, melyben Teleki László és felesége életüket vesztették. A szörnyű hir futótűzként járta be az országot és a nyugatot. Ezrével állták körül barátai, tisztelői, sorstársai a családi kriptát, mely földi hamvaikat befogadta. Ott pihennek az első Teleki László porai mellett, aki 1750-ben jött be elsőnek Erdélyből és foglalta el a gyömrői birtokot. Őseink könyvtárakat, kollégiumokat, templomokat építettek. Az elhalt atyai nagyanyja, Teleki Sándorné, az első református leánynevelő intézet (Nőképző) alapitója volt Veres Pálnéval együtt. Nemzetségünk számos tagja történelmi helyet foglalt el a közvéleményben, de talán egyetlen egy sem volt közöttük, aki oly meggyőződéssel, hittel, szeretettel építette Isten országát honfitársai lelkében, vigaszt, támaszt nyújtva mindenki számára, mint ő. Most, amikor elszorult szívvel gyújtom meg e pár sorban az emlékezés fáklyáját drága öcsém és felesége emléke előtt, rövid, lemondásteli, életüket ez a pár sor jellemzi: “Az életben: örömben, munkában, jóságban, hitben, reménységben, szeretetben; A halálban: minden szenvedésben, tűrésben, megpróbáltatásban; Az örök életben: Isten dicsőséges szolgálatában . . . egymás mellett.” “Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az Ítélet napjában.” (I. Ján. 4:7.) “Az igaznak emlékezete áldott!” (Péld. 10:7.) Nyugodjanak békében! Teleki József
