Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)

Szabó László: "Imhol az Ember" (Vers)

BETHLEN NAPTÁR 49 Ez alkotmány megdönthetetlen, Lem zúzza szét Sátán-erőszak, Ha támadja, a Sziklaszirten önnön fejét loccsantja szét csak. Az épitők is félre dobták, Néztek rá, mint megvetett kőre, Mégis egy ország épült rája, Melynek örök boldog jövője. Nem volt hová fejét lehajtsa, Szülőföldjén bus volt magánya, Ma mégis fényes palotáknak Szivében van nyugalmas ágya. Halászokból és vámszedőkből, Bűnösökből sereget szerzett, Kinek megérintette lelkét Csinált belőle hőst vagy szentet. A földi hatalmat bitorlók Lenézték, leköpték kevélyen, Mégis Benne virul örökké Minden hatalom földön, égen. Két lator közt szegezték fára, Kiket ott is megnyerni vágyott, Egyik átokkal hullt le róla, Másik nyert egy tündér világot. Kik meggyalázták és megölték, S felizgatták a csőcseléket, Azok is fölkenték királlyá, Mikor szent sirjából kilépett. Nem volt bölcsője, nem volt sir ja, Nem győzte le gonoszság tőre, Mert győzelmet vett a halálon, S Világ-Megváltó lett belőle. Világ központja, reménysége, örök Ige, megdönthetetlen, Fölmérhetetlen gazdag lélek, Szebb világot teremtő szellem. Hadak, hajók, kormányok ezre, Nagy királyok, számra tömérdek, Összesen sem volt oly hatással, Mint e magábanálló lélek. Mert benne Isten jött e földre, Hogy nagy hatalmát megmutassa, Sátán és bűn hiába támad, Csak rom s gyalázat lesz a harca. Szent, végzetes, irtó csatában Önszennyébe fül minden ármány, S az ujjászült világteremtést Átiveli kettős szivárvány. SZABÓ LÁSZLÓ GONDOLATOK Vigyázz, hogy ne legyenek imád­­ságtalan könnyeid és könnytelen imádságaid! ★ ★ ★ Isten elől nincs menekülés, csak Ö hozzá. ★ ★ ★ A hit nem szólítja el az embert földi kötelességeitől, hanem ellen­kezőleg: erőt ad neki, hogy minden­ben helytálljon mindvégig. ★ ★ ★ Ne pazarold el az életedet azon töprengve, hogy mi LEHETETT VOLNA, mert akkor elfelejted, hogy előtted van a lehetőség, ami LEHET. A győzelem feltételei egyszerűek: Küzdj egy keveset. Tűrj egy keve­set. Higgy mindig. Sohase nézz hátra. ★ ★ ★ Csak azok tudják a világot meg­mozgatni, akiket a világ az Ur iránti hűségűkben nem tud megmozgatni. ★ ★ ★ Minél nagyobb világosságban él valaki, annál mélyebb az önismerete. ★ ★ ★ Isten semmi olyat nem kiván tő­led, amit előzőleg ne adott volna meg neked, vagy amire jóelőre al­kalmassá nem tett volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom