Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
Herbert Schiff: Jó Lenne Magyarnak Lenni!
50 BETHLEN NAPTÁR JÓ LENNE MAGYARNAK LENNI! Irta: Herbert Schiff (Ez a cikk a “Neues Österreich” c. osztrák napilapban jelent meg, magyarul pedig a “Nemzetőr”-ben.) Goethe irta egyszer honfitársairól, hogy szét kellene szóródniok az egész világon, mint a zsidóknak, hogy a bennük rejtőző értékek megvalósulhassanak. A németek a lehetőségeket, egyes kivételektől eltekintve, parlagon hagyták. Ehelyett saját országukban emigrálnak eredménytelenül ide-oda. S azokról, akik Délamerikában vagy Egyiptomban ülnek, sajnos azt kell mondani: velük kapcsolatban Goethe téved. A termékeny diaszpóra iskolapéldáját a legújabb időkben egy másik nemzet adta: a magyar. Egyik barátom össze akarta állítani a világ különböző egyetemein tanító magyarszármazásu egyetemi tanárok névsorát, az oxfordi egyetemen oktató Polányi Mihállyal, s a zürichi görög és antik mithologia ordináriusával Kerényi Károllyal az élen. Végül is abbahagyta, s inkább azokról az egyetemekről készített jegyzéket, amelyeknek katedráján nem tanít magyar. Ez sokkal kevesebb időt igényelt. A film, az operett, s az irodalom kezdettől fogva mágikusan vonzotta a magyar tehetségeket. Csak néhány nevet említsünk: Rökk Marika, Zsa Zsa Gábor, Bartók Éva, Cukor György, Korda Sándor, Mikes György, Köstler Artur. Kevésbé ismert, hogy Goldwyn és Mayer urak bölcsője is magyar faluban állott. Tony Curtis alias Kertész Antalról és Leslie Howard alias Steiner Laciról is csak a beavatottak tudják, hogy ősbudapestiek. De Maróthy László úrról is emlékezzünk, aki bár 1956-ban emigrált, Bomboko kongói külügyminiszter politikai tanácsadójává emelkedett. Bármerre nézünk, minden országban minden foglalkozási ágban magyarok, magyarok. Hatodik érzékük van ahhoz, hogyan ismerjék fel egymást a legvalószinütlenebb álarcok alatt is. Nyilván abból a tételből indulnak ki, hogy mindenki magyar egészen addig, mig ennek az ellenkezője nem bizonyul be. S meglepő, hányszor igazuk van. Úgy látszik élvezik, hogy idegen népek kultúráját és gondolkozását felveszik, átszűrik magukon, s aztán legtöbb esetben vendéglátó országaik eredményesebb és tipikusabb képviselőivé válnak, mint a bennszülöttek. Minden magyarban nyilván benne szunnyad a titokzatos tehetség, hogy más népek jó vagy rossz tulajdonságainak, mindenesetre azonban jellemző vonásainak pregnáns kifejezésével sajátmagát valósítsa meg. E magatartás néplélektani kulcsa úgy látszik a
