Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
Nagy Lajos: Urvacsora Idegenben
38 BETHLEN NAPTÁR ügyelője egy durva ember volt, aki ütött bennünket és még a koldust is meglopta. Naponta 8 nyers krumplit kaptunk. A sót és a margarint már ellopta. Pénzünket visszatartotta azzal a megokolással, hogyha pénzünk lenne, akkor megszöknénk. Két hete kölcsön adott engem egy öreg házaspárnak a szomszéd faluba. Leszakadt kabátom helyett ők adták ezt a trencskótot és azóta, mióta náluk vagyok, nem éhezem és nem fázom.” A cseh pap nem akarta elhinni, hogy egy magyar református lelkészt a huszadik század közepén rabszolgának adtak el. “Ez hihetetlen, ez hihetetlen” — ismételgette. A társaságban lévő asszony tért először magához: “Nagytiszteletü ur, én is magyar vagyok, a férjem is beszél egy kévét.” Szabó Árpád tiszteletes csak a fejét rázta: “Óh, ez nem lehet igaz! Istenem, hát itt is magyarokra találok.” A lelkész hivta be lakásába. A magyar asszony azonban belekarolt: “Ő most nem megy oda, a lelkész ur, hozzánk jön karácsonyi ebédre.” Az ezredes hivta a maga tört nyelvén, de igazán jóakaratu szivvel. Útközben a lelkész részletesen elmondta keserves sorsát és reménytelen jövőjét. Gondban lévő feleségét, apró gyermekeit, pásztor nélkül maradt nyáját, a rabszolgáknak elhurcolt magyarok nehéz helyzetét mind felpanaszolta. A magyarnak maradt asszonyka végig sírta az utat. “Istenem, miért is olyan szerencsétlen a magyar. Nem hinném el, ha nem látnám a saját szemmel és hallanám a saját fülemmel.” A pap a hideg tornácon tette le kabátját és semmi kérésre nem volt hajlandó bevinni a lakásba. Magyaros karácsonyi ebéd került az asztalra. Az asszony, akinek ungmegyei szülei régen elhaltak, nem tudott eltelni magyar testvérével, hite papjával. Agyon akarta etetni a lesoványodott embert, aki a nyomorúságban szinte leszokott az evésről és annyit evett, mint madár. A pap elmondta, hogy nem maradhat sokáig, mert két fiatal hive készül hozzá, akiket szintén elhurcoltak rabszolgáknak, de ők egy másik távoli gazdaságba kerültek. “Fiatalok, tetszik tudni és igen elkeseredtek” — mondja a pap. “Magam is alig várom, hogy meglássam őket. Utravalóul egy diós és egy mákos kalácsot adott a magyar asszony kedves vendégének, férje pedig egv üveg borral kedveskedett. Ugyancsak megígérte, hogy egy héten belül hazaküldeti családjához, a két fiút pedig egy hónapon belül, hogy ne legyen feltűnő. A két fiú az öreg cseh istállójában várta 3 hónapja nem látott papjuk érkezését. Amikor megérkezett megölelték, mint édesapjukat, ő megcsókolta őket, mintha két nagyobb fia jött volna hozzá az Ipoly partjáról. “Fiuk, van mákos és diós kalácsom” — mondotta a pap örömmel a két fiatal rabszol-
