Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)
Bódás János: "Pipacsok" (Vers)
BETHLEN NAPTAR 43 Égre-földre esküdözött Péter, hogy megbecsüli magát. Aztán, megindult, hogy a szél se ért nyomába. A földön még javában arattak, olyankor pedig nyulakat lehetne lőni a szőlőszemekkel. Azért bejárta a hegyeket s azután elegyedett csak az aratók közé. De alighogy a mezőre ért, nagy, fekete felhő keletkezett. A falúban mindjárt veszedelem elé harangoztak. Lett is veszedelem, de még mekkora. Csak a szele felforgatott minden búzakeresztet, a kévéket kibontogatta, a markot mind szanaszét seperte. De ez még mind semmi, az ítélet ezután következett: villámlott, dörgött, csattogott és lett sírás-rívás, fogcsikorgatás, mert csak úgy dűlt, úgy esett a jég. Nem volt már a szőlőnek egy ép gerezdje sem, mire Péter rémültében a mennyország ajtajára ért. — No, mi a baj Péter? — kérdezte az Űr. — Segíts uram, ha Isten fia vagy: földönfutóvá lesznek az emberek, mert minden áldást elver a jég. A Mester csak annyit kérdezett, hogy most róla megemlkeztek-e? — Oh, megváltó Istenem, örege-apraja egytől egyig azt kiáltja: uram Jézus, ne hagyj el! uram Jézus segíts meg! — Látod, látod, Péter, mikor az ember áldásban úszik, legelőször azt felejti el, aki adta, s csak a végső veszedelemben emlékszik meg arról, akit elfelejtett. — Máskor fiam, ha ott jársz, a víg nóta mellett, el ne feledd: imátkozni is tanítsd meg őket. (*)) Magyar Parasztmesék, Illyés Gyula és Ortutay Gyula kiadásában. PIPACSOK Tündöklő táj. Zsong a ringó búzatábla. Haját mártó gat ja a nyár aranyába. Föld gyönyörű gyapja, nábobi ígéret. S im, közte eleven, piros lángok égnek, kis lángok a szélben piros táncot járnak ... Hej, valaki alágyújtott a búzának! Izzó magasságból nap-lángot az ég ver, közte is tűz gyűl, — s a búza mégse ég el! (Talán a könnyes múlt őrködik fölötte? De sok vér, verejték hullt már e rögökre!) Ez most a hajdani csipkebokor mása, ilyen lehetett rég Mózes látomása: tövétől csúcsáig szirmok lángja lebben, s nem ég el a bokor!... Szózat kél szívemben: — Vesd le saruidat és hajtsd meg a térded, szent a föld, hol állasz: itt terem az élet! Bódás János
