Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)

Egyesült Államok - Magyar Evangélikus Gyülekezetek Amerikában

244 BETHLEN NAPTÁR AZ AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK KONFERENCIA Magába foglalja összes amerikai magyar gyülekezeteinket és lel­készeink közül sok olyat, akik angol gyülekezetben szolgálnak. Néha kissé resteljük magunkat, mintha a galambnak oka lenne a szégyen­kezésre, mert nem gólyának született. De igazában büszkék is va­gyunk, mint gyerekek, akik híres lapjukkal kerülnek a családi képre. S ezen az alapon, mi is kértük az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia újraszervezését, illetve felvételét az új Egyházba. Az idei kétévenkénti konferenciánkat mi is Detroitban tartottuk, Asbóth Gyula lelkésztestvérünk gyülekezetében. Örömmel állapítot­tuk meg, hogy havi lapunk az “Erős Vár” bár szerény keretek között, de tovább folytatja szolgálatát. Megemlékeztünk családi keretek kö­zött Varga László new yorki lelkész 45 éves lelkészi jubileumáról és házassági évfordulójáról. Hiányzott Markovits Pál pittsburghi lelkész, aki lábtörése miatt nem jöhetett el. Kapcsolatban van konferenciánk a világon szétszórt magyar gyü­lekezetekkel és lelkészekkel. Az európai magyar evangélikusok havi lapjával az “Utitárs”-ál példányt cserélünk a testvérviszony illuszt­rálására és kölcsönös információ céljából. A lelkészek időnként megje­lenő lapja a “Koinonia” dr. Vajta Vilmos szerkesztésében a lelkészi munkaközösséget szolgálja. Az európai munkaközösség bécsi központ­tal több könyvet adott ki, közöttük a legfontosabb “Az Evangélium Igazsága”, mely Bibliánk és Énekes könyvünk mellett a legértéke­sebb könyvek egyike. Bécsben az Osztrák Egyház véglegesítette az ottani magyar gyülekezet jogi és anyagi fennmaradásának kereteit s beiktatták első lelkészüket, Szépfalusi Istvánt. Ugyancsak beik­tatták Nagy József lelkészt, a Németországban szervezett legújabb magyar evangélikus gyülekezetben. Azoknak, akik az európai egyházi élet frappáns összefoglalását szeretnék látni és az egyházi statisztikát olvasni, azok számára na­gyon ajánlom a “Christianity Today” 1962 július 20-i számát. Annál is inkább, mert főként az evangélikus és református egyházak adatai adnak világos képet az egyházi élet belső életéről. Magyarországi evangélikus egyházunk kérdéseiről nem óhajtok nyilatkozni kizárólag azért, mert sem küzdelmébe, sem örömébe nem a mi szolgálatunk verejtéke folyt bele. Lelki gyermekei vagyunk a magyarhoni Egyháznak, jogunk csak a hálához, szeretethez és ér­tük való imádkozáshoz van. Az amerikai magyar református testvérekhez, viszont az ő nap­

Next

/
Oldalképek
Tartalom