Bethlen Naptár, 1962 (Ligonier)
Dél-Amerika
BETHLEN NAPTÁR 145 Másnap már a Lorántffy Zsuzsanna Nőegyletünk közgyűlésén magam tartottam a megnyitó áhítatot. Az elkövetkező hét folyamán Nt. Pósfay György lelkipásztorral együtt meglátogattuk a legtöbb presbitercsaládot. Augusztus 23.-án szolgáltam az istentiszteleten. Délután részt vettünk a gyülekezeti teremben tartott szeretetvendégségen. Az összejövetel elején Győry István gyülekezeti gondnok üdvözölte a megjelenteket, különösen pedig a magyar kathólikus közösség lelkipásztorát; világi vezetőit és a többi szervezetek képviselőit, akik eljövetelükkel testvéri együttmunkálkodási készségükről tete bizonyságot. A műsor elején Molnár Ildikó Chopin 9 etűdjének és a Magyar Táncoknak zongorán való előadásával szép sikert aratott. Ezután dr. Kadicsfalvy lelkipásztor előadása következet, aki saját életének az útját ismertette, minduntalan kidomborítva Istennek a megsegítő kegyelmét és szeretetét. Ezután Andrády Lajosné alelnöknő köszöntötte a vendégeket és hívta meg a rendezőség nevében egy csésze teára. A teaest befejező részében Nt. Pósfay György lelkipásztor szólt a megjelentekhez és felolvasta Reményik Sándornak egyik kevéssé ismert költeményét. Azután bejelentette, hogy a következő héten felkeresi az ország távolabbi részein, sőt a szomszédos Colombia, Peru és Ecuador országokban lakó magyar testvéreinket is. Sajnos terve nem valósult meg teljes mértékben. A Bogotában meghirdetett magár istentiszteletet és előkészített keresztelői szolgálatot nem tudta megtartani, mert nem érkezett meg kellő időben Colombia fővárosába. Viszont látogatást tett Ouito városában, ahol a Karibi tenger körül elhelyezkedő országokban szolgáló evangélikus lelkészek tartottak konferenciát. Egyik alkalommal előadást is tartott ezen a konferencián. Több Ecuadorban élő magyarral is találkozott és a HCJB rádióállomás hullámhosszán magyar és svédnyelvü üzenetet küldött a “Voz de los Andes” hallgatóinak az éter hullámain keresztül. (Ez a nagyerősségü Európában, mind Amerikában jól hallható.) Visszafelé utazva, megszakította útját Maracaibóban, ott meglátogatta a magyar testvéreinket, egy közös templomi, és egy magyar háziistentiszteletet tartott julius 30.-án. Hasonlóképpen látogatást tett a Pariaguan félszigeten lakó magyaroknál és a Punta Cardón-i Shell tábor protestáns kápolnájában 31.-én este magyar istentiszteletet tartott. Távollétében Dr. Kadicsfalvy lelkész helyettesítette Caracas városában. Ő mutatta be a julius 30.-i istentiszteleten Franklin Róbertét, az uj amerikai segédlelkészt, aki egy évig fog Caracasban szolgálni, valamint elbúcsúzott a távozó Ron Peirsontól. Augusztus elején sűrített konfirmandustanfolyam kezdődött a caracasi papiakon, volt még egy összejövetel a felsősök részére rendezett hittanórák résztvevői, valamint az Ifjúsági kör részére is. Augusztus 6.-án egy magyar kislányt is megkeresztelt Dr. Kadicsfalvy lelkész a reggeli istentisztelet keretében, 8.-án este a Nőegylet, 9.-én a presbitérium, 10.-én az egyháztanács ülésezett. Augusztus 13.-án Nt. Pósfay György — az istentisztelet keretében — búcsúzott a gyülekezettől, annak okából, hogy augusztus 14.-én külföldi szabadságát és hivatalos útját megkezdhesse és vérehajthassa. A gyülekezet minden tagja Isten áldását kérte a lelkipásztorra és családjára, akiket boldog szeretettel vár vissza. Dr. Kadicsfalvy lelkipásztor julius 16-27-ig terjedő időben 6 istentiszteleten szolgált Caracasban és Valenciában, 1 keresztelésen, l temetésen, 6 kórházlátogatáson és 68 családlátogatáson vett részt és végezte napi öt órában a konfirmációi oktatást. Az augusztus hó 20.-án tartott istentiszteletünk keretében, — melyen a magyar és venéz zászlóval cserkészeink is résztvettek — kitértünk az országalapitó István király Istenhez való kapcsolatára és ennek viszonylatában